Irodalmi Szemle, 2003

2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „Az értelmem tiszta, a lelkem fáradt és szomorú...” (Beszélgetés Dénes Györggyel)

Jubilánsok köszöntése

— Sajnos, volt főnökeim — Nagy Jenő kivételével — nem nagyon kedvelték a tehetséges embereket Mi több, olykor még fel is jelentették őket, engem is többször. Nekem különösen nehéz volt a helyzetem, mivel nem voltam párttag, s így, körön kívüliként könnyebben fel lehetett jelenteni különböző vétségekért, példának okáért azért, mert a letiltott Gyurcsó Istvánról cikket jelentettem meg az Új Ifjúságban. De a szovjet-kínai konfliktus idején úgymond kínai elhajlóként kellett raportra mennem Ilyen esztelen butaságok keserítették meg az ember életét. A kötelező nyilvános pártgyűlések szónokai órákon át sokszor olyan badarságon vitatkoztak ami nem volt méltó normális emberekhez. Ezt végighallgatni volt a küzdelem, nem a munka.

• „Csordultig vagyok félelemmel” — ez az egyik versed címe. A Magam vagyok, s a „valahol kiköt a lelked” (Sejtelmes kikötő) vagy a „Tébláboltam derűben, borúban” szomszédságában szinte bele lehet borzongani ebbe a sejtésbe, ami — kétségtelenül — minden út vége...

— Nyolcvanéves korában mire gondolhat az ember, mint az elmúlásra. Tőzsér is azt írta, hogy a költészet legfontosabb témája a halál. A teremtő az életbe bekódolta a halált is, amely utat nyit az örökkévalóság felé, s az nem más, mint az örök körforgás, az egyszeri ember egy más, tudattalan létállapota. Az érzékeny költő tudja, látja ezt, megérzi és verssé varázsolja félelmeit, gyötrő sejtéseit. S ennél a gondolatnál hadd idézzek a Visszaadtad magad a földnek című versemből:

Az arcod mészfehér, merev, a végzeteddel most már teljesebb.

Te már visszaadtad magad a földnek, hallgatag vagy és örökkévaló, téged vissza már nem pörölhet, s nem ébreszt föl balga szó.

Időtlen lesz, mi benned szétesett és egyszerűbb és szörnyűségesebb.

Hisz értjük mi a törvényt, mely a lét formáit gyúrja, alakítja vak kényszerűséggel, résztvétlen, mint a gép, de fölsír bennünk a haláltudat.

• Mi az, ami az új évezredben foglalkoztat?Mi maradt a tarsolyodban, amit még szeretnél megírni, elmondani. Egyáltalán: milyen nyolcvanévesnek lenni?

— Nyolcvanévesnek lenni nem jó, egyáltalán nem jó. Szeretnék még verseket írni, de már egyre nehezebb. Az értelmem tiszta, a lelkem fáradt és szomorú. Beteg vagyok és sokszor nyomott a hangulatom. Mivel gyenge a látásom, a feleségem a szemem. Délutánonként leülünk művelődni A feleségem verseket prózát olvas fel. A rádió állandóan szól. A gyerekek, az unokák gyakran meglátogatnak. Szép nagy család vagyunk hiszen tizennéggyé sokasodtunk. Adja az Isten, hogy ez a szép, szomorú őszi idill még eltartson egy ideig.