Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „Az értelmem tiszta, a lelkem fáradt és szomorú...” (Beszélgetés Dénes Györggyel)
Jubilánsok köszöntése • Az összegezés szándékával válogattad a Hattyúk éji dala (2002) című kötetedet. A válogatás során milyen elvek, elgondolások vezettek? A kötetben négy ciklusba (Sejtelmes kikötő, Láttam a csodát, Időtlen ösvényeken, Az elsüllyedt falu) soroltad verseidet. Lényegében követted azt a mai gyakorlatot, amikor az alkotó az életművet egységes folyam/at/nak tekinti, s nem az előzményeket (a megjelent köteteket) vagy az időrendet tartja meghatározónak. A tájékozódást azonban egy elő- vagy utóhang/jegyzet, netán az évszámok feltüntetése segíthette volna... Az elvekről, elgondolásokról, ha mondanál néhány szót... — Talán igazad van, amikor azt mondod, hogy a versek alatti évszámok több eligazítást nyújtottak volna. Sajnos a kötetet olyan gyorsan kellett összeállítanom, s ráadásul a már említett szembetegségem is gátolt a munkámban, hogy erre már nem jutott idő. A szerkesztő elgondolása és munkája sem mellékes egy kötet összeállítása és megjelentetése tekintetében, s ebbe már az ember nem mindig akar és tud beleszólni. Sajnos több olyan vers is kimaradt a kötetből, amelyet én beleképzeltem, de ebben a rohanó világban igen kevés az idő, s a szegény szerkesztőt is mindig sürgetik. A könyvvel így is elégedett vagyok és örülök neki. Sokan mondják, hogy túl sok benne az elégikus vers. De miért baj ez? Hiszen a költők az én koromban már a múltjukból táplálkoznak és visszafelé tekintenek. A lírai költő már csak ilyen. • Kortársaid, pályatársaid közül — határon innen és túl — kit tartasz magadhoz közelinek, rokon léleknek vagy szellemi „tejtestvérednek’? — Mindenkit szeretek és becsülök, aki jó verset ír, persze az, hogy mi a jó vers, a befogadótól is függ, az ízlésétől, alkatától, hadd ne soroljam. Sajnos sokan olyan versekkel hozakodnak elő, amelyeket egy olvasásra nehéz megemészteni. S az én koromban már minden perc drága. Ha jó verset akarok olvasni, sokszor kénytelen vagyok a klasszikusokhoz folyamodni, bár manapság is olvashat azért az ember megrázó, igaz verseket. • Derűsek, vidámak, ötletekben gazdagok gyermekvers-köteteid (Tücsökhegedű, 1974, Pipitér, 1984, Bükkfamakk, 1987, Zebramadár, 1991, Sétálni ment három kalap, 1994). Milyen a viszonyod a legkisebbekhez, s mi az, amivel (gyermekpróza-köteteidet is ideszámítva) közelebb akarsz férkőzni a gyermekolvasóid szívéhez? — Bár mondták többen is, hogy nem jók a gyermekverseim, alapjában véve elégedett vagyok velük, s főleg azzal, ahogyan a gyermekek és a pedagógusok fogadták a köteteket. Nem tagadom, bizonyára írtam rossz verseket is, mint mindenki. Én ugyanis olyan költő vagyok, akiből mindig ömlött a vers. Nekem kevésszer voltak ilyen tekintetben alkotói gondjaim. De ennek is megvan a hátulütője. Talán az, hogy nincs mindig ideje megérni a versnek. Bár van olyan, néhány perc alatt született versem, amelyet nagyon szeretnek a gyerekek. A gyermekvershez ugyanis sokszor ötlet kell, gondolati, nyelvi ötlet, fordulat, s már kész is van. Persze nem mindig megy ez ilyen simán, de minek is erről beszélni? Ma sem sikerül minden versem olyannak, amilyennek szeretném, de törekszem arra, hogy jó legyen, hogy ne hiányozzon belőle a humor, a derű, a
