Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Aich Péter: A Nobel-díjas regény (esszé)
Aich Péter A Nobel-díjas regény Korunk legnagyobb becsben tartott díja a Svéd Akadémia által megítélt Nobel-díj. A bizottság természetesen szintén emberekből áll, vagyis a szubjektív tényező itt sem marad el, a legnagyobb objektivitásra törő igyekezet mellett sem. Különösen szembeötlő ez az olyan területen, amely eleve szubjektív tényekkel van körítve, mint az irodalmi díj. ízlés, értékrend, személyi tapasztalat — mind szerepet játszik, hogy csak a leginkább szembetűnőket említsem. S hogy ez valóban így van, elég megnézni a Nobel-díjjal kitüntetett írók névsorát. Ugyan ki emlékszik ma már Jósé Echegaray-ra, korának divatos spanyol drámaírójára, aki 1904-ben kapott Nobel-díjat, de aki már élete alkonyán merült feledésbe? Vagy kinek mond valamit Eucken neve, aki az irodalmi Nobel-díjat 1908-ban kapta, holott nem is volt író, hanem filozófus? S Churchill is megkapta e díjat — igaz, írt ő is könyvet, de nem szépirodalmit. S aztán ott van azok még hosszú névsora, akik nem kapták meg e jelentős díjat. Ha csak a magyar irodalmat nézzük: volt egy Adynk, Móricz Zsigmondunk, Babitsunk, egy Máraink — soroljam tovább? Meg aztán a politikai szempont, mert a Nobel-díj, sajnos, ettől sem mentes. Gyakran az a benyomása az embernek, mintha a Svéd Akadémiának az lenne a szándéka, hogy azért ide is, oda is jusson a díjból, más kontinensre is, s itt-ott lehetőleg egy kevésbé ismert irodalomnak, mire az illető kitüntetett szerényen megjegyzi, hogy a díj nemcsak őt illeti, azt egész nemzeti irodalma, sőt országa kitüntetésének tartja. Vagy nézzük az orosz díjazottakat. Volt például egy Csehov és egy Tolsztoj, aki nem kapta meg, odaítélték azonban Bunyinnak, az emigráns írónak, aki élesen szembeszállt a kommunista uralommal. S aztán Paszternak, aki — mivel a kommunista hatalomátvételt és a polgárháborút nem a hivatalos verzió szellemében írta a Zsivágójában — nem vehette át. S hogy a Szovjetuniót emiatt kiengeszteljék, négy évre rá Solohovnak ítélik oda, majd ismét gyanús megfontolás árnyékában Szolzsenyicin kapja... S ez, persze, nem az említett szerzők művei irodalmi értékének megkérdőjelezése, sem értékelése, csak széljegyzet a díj odaítélésének problémaköréhez. A magyar irodalom már régóta kopogtatott — hiába — e legjelentősebb irodalmi díjért. A szűkebb körbe is bekerült már néhány írónk, az ismertek közül Illyésre, Weörösre elismerően bólintott volna a világ, mégsem kapták meg, s aztán váratlanul szinte egy kevésbé ismert író kapta meg mégis. Vajon hányan tették föl ekkor a kérdést: ki is tulajdonképpen Kertész Imre? Azt már csak az égiek meg néhány svéd akadémikus tudná megmondani, miért alakult ez így? Talán nyelvünk szférikus mássága az, ami szintén hozzájárult ehhez — erről egyébként legkésőbb Neumann Jánosék, az Egyesült Államokban
