Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „Az értelmem tiszta, a lelkem fáradt és szomorú...” (Beszélgetés Dénes Györggyel)
Jubilánsok köszöntése volt. Nekem is sokan felrótták, hogy aprópénzre váltom a tehetségemet. De nem volt más lehetőség. Aki élt olyan kemény diktatúrában, amely az ötvenes éveket jellemezte, az tudja, miről beszélek. Nekünk, Pozsonyba felkerült szegénylegényeknek, akik még szlovákul sem tudtunk rendesen, igen sok nehézséggel kellett megküzdenünk, s a legnagyobb gond, ne tagadjuk, a megélhetés volt. Élni kellett valamiből, a családot el kellett tartani. így voltunk ezzel mindnyájan. Sokkal nagyobb írók is. • Fábry Zoltán először 1954-ben, a Harmadvirágzás című terjedelmes elemzésében figyelmeztetett a „pátosz frázistermő hínárjára”, egy évvel később már a „Kevesebb verset — több költészetet” imperativusát fogalmazta meg a költészet túláradó optimizmusaival szemben. A „közegellenállásra” jellemző, hogy (Sztálin halála, és a XX. szovjet pártkongresszus személyi kultuszt elítélő határozata ellenére) az Antisematizmus című nagy hatású esszéje (1963-ban!) nemcsak fenntartásokra, hanem elutasításra talált a szlovákiai magyar politikai berkekben. Fábry igaza, miszerint „a sematizmus végső fokon a költészet amoralitása” s „a dogmatizmus: középkor”, a dogma „az ószövetségi láthatatlan, kegyetlen Isten" — irritálta a politikai hatalmat. Alkotóként hogyan élted meg ezeket az éveket? — Visszagondolva Fábry állítására, azt kell mondanom, hogy ebben igaza volt, ezt be kellett látni. • Két köteted (Magra vár a föld, 1952, Kék hegyek alatt, 1955) megjelenése után hétéves hallgatás következett. Az alkotói válságot a Hallod, hogy zengenek a fák? (1962) de méginkább az Évek hatalma (1966) című köteted tette múlttá. Ez utóbbiban már a vérbeli lírikus szólalt meg! Mi változott költészetedben és a költészetről alkotott felfogásodban ezekben az években? — Azért hallgattam hét évig, mert rádöbbentem, hogy a költészet, amit művelek, nem igazi költészet. Csak a később megjelent Évek hatalma című kötetben jelentek meg olyan versek, amelyekkel elégedett voltam. De itt-ott abban a kötetben is kísértett a múlt. • Későbbi köteteid közül (Az idő börtönében, 1970, Mélység fölött, 1972, Szemben a mindenséggel, 1976) melyiket tartod költészeted szempontjából meg ha tá rozóna k? — Az Idő börtönében című kötetemet. • A múló idővel vívott kilátástalan küzdelem jellemzi későbbi köteteidet (Fenyéren boróka, 1979, Virágzó némaság, 1981, Hajnaltól alkonyig, válogatott versek, 1983, Elfogy a fény, 1988). Az összegezés, a számvetés szándéka is megnyilvánul ezekben a köteteidben. A „Mire megyünk, Uram, ketten” kérdésére mi lenne a válaszod? — Nem volt ez olyan hiábavaló küzdelem, hiszen a költő mindig szebbet, jobbat és egyedülvalót akar. A Mire megyünk, Uram, ketten kérdésedre tehát nem válaszolhatok mást, mint azt, Isten vagy a Sors segítségével és kegyelmével megvívom küzdelmemet.
