Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Pomogáts Béla: Erdély Adyja (előadás)
Erdély Adyja Ravasz László ezzel a születő nemzetiségi irodalom megítélésében a konzervatív körök fenntartásait és vádjait vette át. A transzszilvanisták támogatták az erdélyi magyar irodalom önállóságát, ezeket a vádakat azonban el kellett utasítaniok. Az irodalmi önállóság elve sem jelentette azt, hogy szakítottak volna az egyetemes magyar művelődés természetes közösségével, s elvetették volna az anyanyelvi kultúra, a közös hagyomány és a közös fejlődés szükségszerű meghatározó erejét. Szentimrei Jenő, Ligeti Ernő és Tabéry Géza sorra cáfolták Ravasz László érveit, Kuncz Aladár a „retorikai rémlátomások birodalmába” utalta a „skizma pert”, és az Erdélyi Helikon 1928-as évfolyamának májusi és júniusi számában ankétot rendezett a magyar irodalom egységéről. Ennek során Benedek Elek, Berde Mária, Kós Károly, Makkai Sándor, Molter Károly, Reményik Sándor, Krenner Miklós, Szentimrei Jenő és Tabéry Géza tettek hitet a magyar irodalom egysége mellett, utasították el az Ady-örökség kirekesztését a költői hagyományok közül, egyszersmind figyelmeztettek arra, hogy a nemzetiségi irodalom feladatait csak a nemzetiségi élet szabhatja meg. „Az erdélyi magyar népnek — szögezte le Makkai — megvannak a maga súlyos kérdései: ezekre kell felelnünk, s ehhez sablont és klisét nem fogadhatunk el.” A Helikon írói érezték a történelmi és nemzetiségi sors megkívánta felelősséget, vállalni akarták a közösség szolgálatát. Ezen túl azonban az egységes magyar irodalom fogalmában gondolkodtak, mint ahogy ebben gondolkodott a Nyugat s a Nyugat képviseletében Babits, aki Transylvaniz- mus című, a Nyugat 1931-es évfolyamában közölt tanulmányában szállt síkra a magyar nemzeti irodalomnak a határok fölött is érvényesülő közössége mellett. Természetes dolognak tetszett előttük, hogy a nemzetiségi irodalom kettős kötésben él; egyszerre kötődik a nemzetiségi élethez, a szülőhazához és ahhoz az anyanyelvi kultúrához, amelyet a két világháború között négy ország magyar irodalmának kellett megőriznie és fenntartania. Ady Endrének az a „föderalista” gondolata, amely a Kárpát-medence történelmi egységének fenntartása érdekében tartotta szükségesnek az autonóm politikai és kulturális egységek összekapcsolását, most, a megváltozott geopolitikai helyzetben a részekre tagolt magyarság és magyar kultúra belső szolidaritását szolgálta. Erdélyben így maradt élő, így hatott tovább Ady öröksége és szelleme. (Előadás a nagyváradi Ady-ünnepségen 2002. november 22-én.)
