Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Pomogáts Béla: Erdély Adyja (előadás)
Erdély Adyja a román nép iránti barátságáról több alkalommal tanúságot tett költő kultuszát. 1919 februárjában, közvetlenül a költő halála után, Nagyváradon alakult meg az Ady Endre Társaság, majd 1922-ben Aradon, 1933-ban pedig fiatal írók kezdeményezésére Kolozsváron jött létre újabb Ady Társaság. 1924. július 20—21-én az Ady-szülők aranylakodalmán Érmindszenten rendeztek szépen sikerült ünnepségeket. Kuncz Aladár, Tabéry Géza és Ady Lajos méltatták a költő érdemeit, a román írók üdvözletét Ion Minulescu költő tolmácsolta. Két kiadvány is szolgálta a költő emlékét, a Rozsnyai Kálmán gyűjtésében 1925-ben Szeghalmon megjelent Ady koszorúja című antológia, amely erdélyi költők Ady szellemét megszólító verseiből állt, és a Gaál Gábor szerkesztésében 1928-ban Kolozsváron közreadott Arcok és harcok Ady körül című kötet, amely valójában a Huszadik Század című folyóirat kiadatlan Ady-emlékszámá- nak anyagát jelentette meg. 1929-ben hatvan erdélyi magyar író és művész aláírásával jelent meg felhívás „Szobrot Adynak” címmel, sajnos sikertelenül. A helikonisták őszinte hittel vállalták Ady örökségét, azokat az eszméket, amelyeket a Magyar Jakobinus dala és az Ismeretlen Korvin-kódex margójára hirdetett. „Jelszavunk volt — emlékezett Szentimrei Jenő A nagy Napkeletről és a kicsi Vasárnapról című, az Igaz Szó 1957-es évfolyamában megjelent írásában —: folytatni Adyt, a magyar, román, szláv bánatból közösen megkeresni a kivezető utat.” Ligeti Ernő a transzszilván ideológia eszméit is Ady Endre örökségével azonosította: „ki adott ennek az ideálnak formát? — kérdezte Eszménykeresések az erdélyi magyar irodalomban című, az Erdélyi Helikon 1931-es évfolyamában közreadott tanulmányában — (...) ideológiai képletek, politikai elképzelések ma még nem képesek eléggé áthatni sem íróinkat, sem a népet. De vajon az ősi kollektívum e formakeresésében nincs-e szuggesztívebb hatóerő is? Adva van a transzszilvanizmus jelszavának külső burka, és lám, mögötte — nemcsak szimbolikusan — Ady Endre arca villan felénk. Az ő lelke és öröksége az, mely betölti a »transzszilvanista« irodalmat. A »magyar bánat — román bánat« gondolata, ezt ő vonzóbban megfogalmazta mindenkinél. Nem véletlen, hogy az erdélyi írók, akik tudatosan transzszilvá- noknak vallják magukat, Ady Endre magyar látomásait tartják a maguk számára a jövő politikai valóságának.” A Helikon írói számára élő tanítást jelentett Ady költészete, benne látták azt a költőt, aki hosszú időre érvényesen fogalmazta meg a kisebbségi és a Duna-völgyi magyar sorskérdéseket, Ady öröksége Erdélyben mindig védelmezőkre talált; a Helikon írói elutasították a kritikai revízió kísérletét, és A Toll nevezetes 1929-es vitájában, amely során Kosztolányi „Ady-revíziót” kezdeményezett, Kuncz Aladár igen határozottan a költő védelmére kelt. A Helikon konzervatív reformista irányzatának eszmevilága kapott kifejezést Makkai Sándor 1927-ben írott Magyar fa sorsa című Adyról szóló könyvében. Makkai a református diákmozgalom felkérésére vállalta, hogy újraértékeli azt a költői életművet, amely létrejötte óta a konzervatív körök támadásainak kereszttüzében állt. A reformkonzervativizmus elvei szerint ítélte meg Adyt, könyve, Király István szavaival, „Adyért pörlő, de konzervatív elkötelezettségű vitairat”. A magyarság tragikus sorsú prófétájának és legvallá- losabb költőjének tekintette Adyt, ugyanakkor tulajdonképpen elvetette
