Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - Dénes György versei (Baljós üzenet, Vállamra csúszik a kereszt, A kín hálójában, Nézek magamba, Hiába, A Mindenség jön velem, Szárnyat bont a köd, Elhervad szavad, mondd hogy nem reménytelen, Behunyt szívvel, Téli idill, Megkövül a csend, Füstös ég alatt, Csöpörög az eső, Sok az ember)
Dénes György versei Hiába hívtad a halált, ha gyáva szíved élni vágyott, önérzeted vigaszra várt és minden ütést megbocsátott. A Mindenség jön velem Vérzik a Föld. Az erőszak közel férkőzött hozzá gonosz isteneivel, s mint aki zavaros vizekre tévedt: korcs ideákkal lett a Föld sötétebb s keményebb a lét, mely elvesztette ősi szellemét. Ne kényszeríts, hogy benned higgyek, Zsarnok! Én nem vagyok és nem leszek akarnok, mert a tág Szabadság fújja himnuszát, s egyetlen fűszál méltóbb példát mutat, mint az egekig nyújtózó tudat. Az én formám a Természet maga, a hűs rügyet dajkáló föld szaga. Oly mindegy: véges vagy végtelen az értelem, a Mindenség zsibongva jön velem, s önmagát szülve, pusztítva, örök formákon át teremt Harmóniát. Szárnyat bont a köd Rácsok között, falak között kuporog a gyönge lélek. Hallgatod az esőcsepp-időt, ahogy lüktetve forr a véred. Hallgatod az esőcsepp-időt a nyirkos, beteg testben szót lan. Gomolyog, szárnyat bont a köd, félszeg álmok hevernek holtan.
