Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - Dénes György versei (Baljós üzenet, Vállamra csúszik a kereszt, A kín hálójában, Nézek magamba, Hiába, A Mindenség jön velem, Szárnyat bont a köd, Elhervad szavad, mondd hogy nem reménytelen, Behunyt szívvel, Téli idill, Megkövül a csend, Füstös ég alatt, Csöpörög az eső, Sok az ember)
Dénes György versei követelőzik benned ő, zaklatja elnyűtt testedet, lennél hozzá figyelmesebb. Ha jársz-kelsz s gondban elmerülsz, ha egy pohár borra leülsz, fészkelődik, csontodba mar, az őrületig fölkavar. Menekülnél, veled rohan, mindig nyűgös és nyugtalan, addig próbálja cseleit, amíg bőrödből kiszorít. Nézek magamba Az éj, az éj becsukott magába, börtönben töltöm minden lankadt percem, csak lélegzetem sistereg a csendben, föl-le jár tüdőmnek kettős ága. Nézek magamba, annyi képet ad a látomással teletűzdelt emlék, annyi lüktető csillagarc kereng még, annyi elvetélt boldogság fakad. Zsibbad karom, agyam ködbe fúl, már ringatnak az álombéli tájak, holdsütésben angyalok zsolozsmáznak, és földübörög a szívem vadul. Hiába Hány rossz szó ért, hány vád lökött poklok bugyrába, sötétségbe, részeg veled kötözködött, beléd döfött barátok kése. Hányszor futottál könnyesen az emberlakta rengetegből, panaszkodtál keservesen, mégsem szakadtál ki a körből.
