Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - TALLÓZÓ - Palkó Gábor: „végtelen történet” (Vázlat az irodalmi posztmodernség korszakának értelmezéséhez) (tanulmány)
TALLÓZÓ Palkó Gábor „végtelen történet” Vázlat az irodalmi posztmodernség korszakának értelmezéséhez „Ami azonban a posztmodern szisztematikus leírásait illeti (beleértve az általam írottakat is), amikor sikerrel járnak, akkor kudarcot vallanak. " (Frederic Jameson) John Barth a posztmodernséggel szembe állított utómodern irodalmi korpuszra vonatkoztatva fejtette ki a következőket: „Mondják, Bertold Brecht szocialista meggyőződésétől indíttatva játékszamarat tartott íróasztalán, amelyre ez volt fölírva: Még nekem is értenem kell. A modernizmus nagyjai joggal helyezhettek volna olyan irodalomprofesszort ábrázoló figurát az asztalukra, akinek történetesen nem a modernizmus virágkora a szakterülete, s erre a bábura a következő fölírás illett volna: még én sem értem.”1 A posztmodern irodalomnak mintegy indexévé vált a problematikus hozzáférhetőség. Az alábbiakban a posztmodern korszakváltás alaposabb vizsgálatára teszünk kísérletet. „VISSZAPILLANTÁS EGY VITATOTT KORSZAKKÜSZÖBRE”2 A posztmodern mint melléknév első ismert előfordulása 1870-ből származik, azt a képzőművészeti irányt jelöli angol nyelvterületen, amelyik a francia impresszionista festészettel szemben foglalt állást. A mai fogalomhasználattal annyiban mutat rokonságot, hogy magára nem valamifajta szokványos elutasító támadásként, hanem progresszív kritikaként tekint.3 A következő előfordulás német nyelvterülethez kötődik, Rudolf Pannwitz4 Die Krisis dér europischen Kultur című 1917-es könyvében említi a „postmoderner Mensch” összetételt. Ha azok a kritériumok (és főleg azok egymás mellé helyezése) kissé furcsán is hatnak manapság, melyeket Pannwitz a posztmodern emberrel kapcsolatban felvázol (sportos, nacionalista, katonás, vallásos, stb.),5 az mindenesetre figyelemre méltó, hogy ezen Übermensch feladatának a szerző a modernség válságának megoldását tartja. Hasonló érdekesség, hogy a kifejezés minden esetlegessége ellenére éppen arra a Nietzschére utal, aki a posztmoderntől való beszéd egyik legkiemeltebb hivatkozási pontjává vált a dekonstrukció, Ihab Hassan és mások tevékenysége nyomán. A kifejezés következő előfordulása 1934-ben — ezúttal spanyol nyelven — immár az irodalomra vonatkozik, a spanyol, illetve spanyol—amerikai költészet egy századelejei korszakát hivatott jelölni a modernismo — postmodernismo — ultramodernismo fogalomhármasban.6
