Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Pomogáts Béla: Kossuth Lajos alakja irodalmunkban (esszé)
Pomogáts Béla zsarnokság egy átmeneti pillanatában, midőn bizonyos remények támadtak a nemzeti élet újjáalakítása, megerősítése tekintetében, próbált hitet önteni korának magyarjaiba. Innen ered a történelmi dráma bizakodása, Kossuth alakjának felmagasztalása, minthogy ez az alak mindig is a nemzeti függetlenség és a szabadság jelképe volt. Helyesen mondja Béládi Miklós Illyés drámáiról írott nagy tanulmányában (A múltteremtő). „A magyar irodalom legszebb Kossuth-arcképe elevenül meg előttünk ebben a felvonásban. Kossuthnak Görgeyvel való vitájába beleszövődik az annyi reménytelenséget, kényszerű lemondást megért Illyés újra föléledő hite a forradalomban, ami ezúttal azt jelenti, hogy a nép végre hazára találhat, az országot magáénak érezheti.” A magyar irodalom Kossuth-ábrázolásait mindig is átszőtték a nemzeti történelemről és a kívánatos nemzeti stratégiáról: a múltról és a jövőről kialakított elképzelések és víziók. (Ahogy különben a Széchenyiről készült ábrázolásokat is.) Ezeknek a Kossuth-ábrázolásoknak végül is nemcsak egy történelmi hős: a kormányzó-elnök alakja, sorsa volt a tárgya, hanem a nemzet történelme és sorsa is. Ezért is volt mindig nehéz feladat Kossuth Lajosról újszerű képet festeni. Talán most, születésének kétszázadik évfordulóján bele kell törődnünk abba, hogy Kossuth alakja elsősorban nem a maga egyéni, emberi, lelki mivoltában jelenik meg a magyar irodalomban, hanem mint a nemzeti élet és történelem: a mindig is időszerű szabadságvágy, a mindig is újra megerősítendő nemzeti identitás örök érvényű szimbóluma. Történelmünk legnagyobb hőseinek a sorsa ez. Kossuth neve ma is olyan hívó szó, amely nemzeti önazonosságunkat, önérzetünket, magát a nemzet lelkét szólítja meg. Formák V., 1986, fa, újságpapír
