Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Alabán Ferenc: Irodalmi kölcsönhatások világában (Z. Erdélyi Margit: Az irodalom és vetületei)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE központi helyet, a fordítás, műfordítás elméleti és gyakorlatban is funkcionáló kitételek hitelt érdemlően František Miko, Anton Popovič, Klaudy Kinga kutatásainak megállapításaiban nyernek igazolást. A szerteágazó téma, még gazdagabb kihatásai és viszonyrendszere döbbentik rá a tanulmányok szerzőjét a beismerő megjegyzésre: „Miként nem taglalhattuk e munka keretében az irodalmi kánonok minden összefüggését, úgy az interpretációs irányzatok és recepcióelméletek konklúzióit sem győzzük figyelembe venni.” Az általános és elméleti tételek leltározása mellett a szerző számára további részletező tanulmányokban nyílhatna lehetőség az egyes konkrétan lebontott témákhoz kapcsolódó elemző vizsgálódásokra és eszmefuttatásokra, melyeknek felismerései kiegészíthetnék és befolyásolhatnák az eddigi eredményeket. L. Erdélyi Margit saját „summázatait” „pragmatikusnak” nevezi, s ezzel a kötet olvasója is egyetérthet, kiegészítve azzal, hogy témaválasztásaira és megközelítéseire viszont sokkal inkább a pragmatizmustól elszakadó elméleti általánosítás és maximalizmus érvényesül (amelyet - céljainak megfelelően - határozottan redukálnia szükséges a pragmatikus kivezetések érdekében). Erre vonatkozóan több példával is találkozhatunk a kötet olvasása közben. Fontos hangsúlya az irodalom és transzláció kontextusának, hogy a kisebb nemzeti kultúrák fejlődésének esetében kiemelt jelentősége van a műfordításirodalomnak, bármely irodalmi műnemhez tartozó alkotások fordításának. Talán ennek is köszönhető, hogy a szakmai viták jelenünkben a transzláció gyakorlati és elméleti problémáival kapcsolatban is fokozatosan felerősödnek, s külön témaként jelenik meg az a lényeges kérdés, hogy a fordítástudomány önálló vagy applikált diszciplínának tekintendő-e? Meggyőződésünk, hogy a témával kapcsolatban felvetődő elvi állasfoglalások sora újabb megoldandó és tisztázandó problémák sorát hozza felszínre, amelyekre néhány korlátozott terjedelmű értekezés keretében nincs mód választ adni. A műfordítás gyakorlata rendre felszínre hozza a lehetőségeket és kétségeket, de elvi jellegű általánosításokat és törvényszerűségeket (jellegénél fogva) nem hozhat. A műfordítás-elmélet pedig olyannyira nyitott terület, hogy a funkcionáló teóriák és praxiológiák megismerése és elmélyítése is nehézséget okoz az érdeklődőnek. Sajnálatos, hogy szlovákiai viszonylatban nincs meg a folytatása a múlt század hetvenes éveiben Anton Popovič nevével és munkásságával fémjelzett ún. „Nyitrai Iskola” szintetizáló törekvéseinek. A programszerű kutatások, elméleti rendszerekben való vizsgálódások hiánya a transzlatológia területén egyértelműen hátrányát jelzi a felsőfokú oktatásban történő legújabb metodikai továbbgondolásoknak is. A műfordítás megreformálása - minden nehézség ellenére - aktuális feladatnak számít a kvantifikálásokat és tipologi- zálást illetően éppúgy, mint a filológiai, stilisztikai, komparatív interpretációk és műfordítás-kritika által hozott eredmények és szempontok érvényesítését figyelembe véve. Az irodalmi kánon és a műfordítás kapcsolatát egészíti ki a kötetben az a két tanulmány (A műfordító köztesléte, Auditív jegyek a tolmács kommunikáciá- jában), amelyek a műfordítás és a tolmácsolás megvalósítóival „végrehajtóival”, azok szakmai felkészülésük, munkájuk hogyanjával, személyiségjegyeikkel foglalkoznak. A fordító és tolmács közteslétének kifejtésében a befogadó és
