Irodalmi Szemle, 2003

2003/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Alabán Ferenc: Irodalmi kölcsönhatások világában (Z. Erdélyi Margit: Az irodalom és vetületei)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

azzal a szándékkal, hogy tisztázza az előforduló fogalmi félreértéseket. Drámaelméleti analíziseiben a műnemi és műfaji kérdéseken túl a drámai műalkotás rétegeivel is részletesen foglalkozik, az alakrendszerrel, a cselekménnyel, az idő, a tér, a kompozíció kategóriáival és természetesen a dráma szövegével, mint a három ún. „nyelvi formációval” (nevek, dialógus, instrukciók). Ebben az írásában fejti ki azt is, hogy a színházi inszcenírozások elemzésére és értékelésére - eltérően a gyakorlati tapasztalatoktól - valójában csak a teatralógia elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberei hivatottak, akik megfelelő rendezői, dramaturgiai és színészi műveltséganyaggal rendelkeznek. Mi csupán hozzátehetjük: ennek az igénynek az érvényesítése és gyakorlati alkalmazása oldhatja fel a szlovákiai magyar sajtóban és más fórumokon megjelenő színi kritikák által nemegyszer prezentált alkotói és rendezői esetleges szembenállást és félreértéseket.

Elméleti kérdések vizsgálatához L. Erdélyi Margit jellemzően és értékeket igazolóan nyúl vissza a történelembe (drámatörténelembe), másrészt, utalások szintjén érezteti a közép-európai kontextus jelentőségét is a drámaírókra és drámaelemzőkre való hivatkozásai során. Úgy gondoljuk, hogy ez utóbbi közeg a drámai témák feldolgozásakor is (hasonlóan más műnemű és műfajú alkotásokban megjelenő témákhoz) megkülönböztethető sajátosságokkal bír, mely a drámai műnemen belül is érezhető, kimutatható és értelmezhető. A közép-európai régió jellegzetességei, embereinek problémái és élete (akár a költészetben és a prózában) a drámai alkotásokban is elemzésre és feldolgozásra várnak, s számos tudományos kutatói program tárgyát jelenthetik, melyek értéket és tanúságot jelentenek a drámaelméleti kérdések és az irodalom esztétika szintjén is.

Az irodalom egyik sajátos és fontos vetületeként jelenik meg a kötetben a fordítás, a műfordítás, a tolmácsolás, valamint a műfordító és a tolmács kérdéskörének problémája (Irodalom - Fordítás). Ennek az összetett témakörnek az inspiráló hatásai a konkrét oktatási gyakorlatból származtathatók; a fordítók, a tolmácsok és a filológusok képzése során felmerülő szakmai interpretációkból.

E fejezetben külön kérdéskört jelentenek az irodalmi kánonok, melynek problémakörében sok a tisztázatlan kérdés, s erről a témáról (az eddigi gyakorlatnak megfelelően) leginkább mint a polémia tárgyáról értekezhetünk, s nem egy letisztult kritériumokkal, egységes paraméterekkel és módszerekkel rendelkező fogalomról. A tisztánlátást - a témán belül is - bonyolítja a különböző interpretációk mennyisége, alkalmisága és torlódása, szempontjainak átjárhatósága. Ennek a megállapításnak a valódi voltát igazolja a kötet második fejezetében két elméleti fejtegetés (Kánon és műfordítás, Fordítás és ferdítés a kánonban). A szerző ebben az esetben is kitágítja megfigyelési és értelmezési szempontjait, a felmerülő kérdések tere nem véletlenül kerül át a nemzetiből a nemzetközibe, s így az adott lehetőségek között csupán a legfontosabb problémák és ismérvek érintésére marad idő, az elmélyülő elemzés helyett csak az alapkérdések újrafogalmazásáról lehet szó. Világossá válik azonban, hogy a fejtegetések során az irodalmi kánonok problematikájában Szegedy-Maszák Mihály megállapításai és szemléleti rendszere kap