Irodalmi Szemle, 2003

2003/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Széles Klára: Mit üzenhet egy költő - nehéz időkben? (tanulmány)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

Azok, akik feladva a látványos érvényesülést, titkon, nagy eszméiket dédelgetve, s ezeknek élve létrehozták, létrehozzák az emberiség nagy felfedezéseit, nagy műveit. Kivívják a majdani utókor kései megbecsülését. Az ember előbbre lépésének egy-egy mozzanatát. Míg halljuk, gondolhatunk Modigliani vagy a Bohémélet közismert, jelképes párizsi padlásszobáira, de Körösi Csorna tibeti cellájára is. A „padlásszoba” itt igen konkrét, egyben történeti, kultúrtörténeti asszociációk sorára utaló említés. Absztrakció. Idézés-góc. Hasonló a „madártávlatok -hoz. Egymás mellett szerepeltetve a két szó, két hivatkozás analógiájára is felhívja a figyelmet.

Még mindig ennél a néhány sornál vagyunk. S - úgy vélem, — minden eddigi megjegyzés, voltaképpen Paul Valéry bevezető gondolatának élő szemléltetése, megvalósulásának egyik példája. Annak, ahogyan a költő - itt Lászlóffy Aladár - „saját füléből s szívéből ...egyetemes hangvillát és órát csinált.”

Ez a fajta „hangvilla”, „óra” már Paul Valéry két metaforája. Hogy miként - s hogy miféle átfogó és ideillő távlatot kölcsönözhetnek e metaforák, mint látószögek, adott költői esetünkben, arra bizonyság lehet a kiemelt írás egésze. Például a már idézett hely szomszédságából hivatkozhatunk újabb részletekre. A kiemelt szövegrész előzményére akár:

„Az -ősz húrja* újra zsong, a természetben a harmóniák örök zenéje színben és mozgásban jelentkezik. ...a szél láthatatlan madarai alatt megringanak az ágak, és frissebb ízű a tüdőnek ez a köddel öntözött sugárzás3

Egyszerű, közvetlen, érzékletes benyomások az őszről. Az idézett Paul Verlaine-sor (Tóth Árpád fordításában) belesimul a látott képbe, hallott harmóniába, a képlátásba, őszi zenehallomásba. Egybeötvöződik a burkoltan, rejtetten jelenlévő és az idézett versből felrémlő szinesztéziák sora is. Az, hogy valamennyi érzékhez szólóak, s a minden érzéket szólító nyelvek együtteséhez fellebbez vallomásos tűnődésként.

„... Vagy csak a magunkba szívott kultúra vesz ilyenkor mélyebb lélegzetet egy naplementében, a korán derengő csillagok alatt. Mert ORAhoz szoktatták az élmények, az emlékek, a mindennapok s a világ múltjának s jelenének állandó körforgása: hogyne lenne érzékeny a legnagyobb, a legnagyvonalúbb ÓRÁRA, az ÉVSZAKOKéra.”4

Szóval itt holmi ÉVSZAK-ÓRÁról hallunk. Azaz mindkét kifejezés, mindkét fogalom (évszak és óra egyaránt) különös módon elvonatkoztatott. Egyedi költői jelentéssel bír. Itt - illetve az egész életműben -, s az egész életművet felidézően. A „világ múltjának és jelenének körforgása!’: ennek vagyunk tanúi a már felnagyított költői űrfénykép nézőpontját követve. S ez a körforgás ebben a művészi világban az „egyiptomok, ...mezopotámiák” vándorlását; pontosabban, a Föld érzékszerveiként történő vándorlását - is képviseli.

Például az „ŐSZ” ekképpen, a felidézett esszében (de az egész Lászlóffy-élet- műben is) teljesen egyedi, sokrétű jelentéseket sűrít. Adott helyen nyílt