Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Pomogáts Béla: Kossuth Lajos alakja irodalmunkban (esszé)
Kossuth Lajos alakja irodalmunkban küzdelmeit. Több munkájában, így Egy honvéd naplójából című emlékiratában Vajda János is igen elismerő képet festett Kossuth alakjáról, külön felhíva a figyelmet azokra a mindenkit meghódító szónoki képességekre, amelyeket a szabadságharc vezére mutatott. A nemzet élő eszményülése című írásában, amely a Kossuth-aIbumban látott napvilágot, ugyancsak Vajda János így számol be a Honvédelmi Bizottmány elnökének egy gyújtó hatású beszédéről, amelyet egy alföldi önkéntes alakulat előtt mondott: „A csapat elé állt Kossuth, s igen rövid beszédet, néhány lelkesítő szót intézett hozzájuk. Egyszerű szavak voltak ezek, igen különbözők ama fényes beszédektől, melyeket a nemzet értelmiségéhez szokott tartani, és melyek közül a legnagyszerűbbnek tanúja lehetni szerencsés valék. És mégis — leírhatatlan volt e szavak hatása. Az egész csapat, mely előbb oly mozdulatlan, a lelketlen, holt tömegnek látszék, egyszerre mint valami életadó isteni szikra által fölgyújtva, mintegy harcolni látszék lelkében az elragadtatással, nem tudván, miként adjon annak kifejezést. Minden egyes szó galvanikus hatása látható jelekben nyilvánult. A keblek dagadtak, a karok emelkedtek, a kardok villogtak, a szemek szikráztak, s alig fékezhető türelmetlenség szállta meg az egészet, vajha mindjár e pillanatban az ellenségre rohanhatna. (...) Aki csak azt fogja őróla írni, hogy a világ legnagyobb szónoka volt, azzal még nagyon keveset, majdnem semmit sem mondott. Igaz, hogy a képviselőházban mondott beszédei a szónoklat utol nem ért remekei, és ott még érthető lesz az utóvilág előtt a hatás, melyet azok előidéztek, de azt a néhány közönséges szót, melyeket például a csapatokhoz intézni szokott, olvasva, kérdeni fogja magától az olvasó, vajon miként kelthettek azok olyan rendkívüli hatást, hiszen elvégre azokban semmi rendkívüli, semmi csodálatos! És gondolkozván, kénytelen hinni, hogy itt nem egy puszta szónok, nem pusztán hazafi, és nem egy közönséges nagy ember — itt valami rendkívüli, csodás egyéniség varázsának elbűvölő hatalma működhetett! Kinek személyisége, puszta megjelenése a szó szoros értelmében igéző hatással bírt honfiaira.” A szabadságharc vezére nemegyszer mitikus hősként lép elénk a kortárs írók tolla nyomán. Kossuth munkásságának valódi elemző mérlegelése azonban azokban az írói alkotásokban, többnyire emlékiratokban tapasztalható, amelyek a nagy nemzeti küzdelem elbukása után: a bujdosásban, az emigrációban örökítik meg Kossuth Lajos alakját, így azokat az erőfeszítéseit, amelyeket a magyar függetlenség ügyének előremozdításában Törökországban, Angliában, az Egyesült Államokban, végül az itáliai Turinban tett. így mindenekelőtt Pulszky Ferenc, Teleki Sándor, László Károly, Figyelmessy Fülöp és Eötvös Károly emlékirataira és naplóira gondolok, ezek — magának Kossuthnak az iratai mellett — az emigráns kormányzó-elnök életének és tevékenységének legfontosabb forrásai. Érdemes közülük felidézni Pulszky Ferenc Emlékiratainak azt a fejezetét, amely az Amerikába történt megérkezés jelenetét idézi fel: „Staten Islandban egymást követték a látogatások, délben a szabadkőművesek egész ornátusban, minőt Európában csak ritkán lát az ember a páholyok ünnepélyeinél, minden szalagjaikkal és csillagaikkal elvonultak Kossuth előtt, este fáklyazene volt. Eljött Kingsland is, New York mayorje, ki megbeszélte Kossuthtal, hogy amint
