Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Mimi Khalvati: Jázmin, Mostafa papa, Köszönőlevél, Nem számít..., Earls Court (vers) — Csehy Zoltán fordítása
Mimi Khalvati versei Köszönőlevél Milyen fénylő minden ív, minden sík, minden porszem a lakkozott ébenen. Az elefántcsont billentyűk némák. A tér saját szimmetriájába tükröz. A fény. A fal. Az árny. És egymagam az árnyékban. Itt a párna. Ott a szőnyeg. A kép lóg, rajta a név, akitől kaptam, rajta minden név, azoké, akik választották, szőtték, létem felületei, a megszerzett ajándék. Itt van Mahmud, halott, elment már, Sirmin elveszett Teherán ismeretlenében, mi történt a lánnyal, aki kelimeket szőtt? A lányát rólam nevezte el: olyasvalakibe plántált, akit talán sose látok. Hogy szerettek! Gyertek, nézzétek meg a szobámat! A tető szalmaszálai olyan lágyak, mint az ősi kalligráfia, nézzétek, milyen óvatosan mostam ki, vasalgattam, tökéletes harmóniába rendezve a neveket, azok nevét, akik szerettek, mint egy szentély portréi, mindenki, aki meghalt a családban. Mint én, közel a hálószobához, ahol valaki emlékezete ikonográfiájában megőrzött gyerekeimnek, hogy szörnyű napjaikon hozzám fordul hassa nak, hálás vagyok a hús-vér testvériség elvesztésének fenséges ajándékáért, ezt hagyom rátok mint sírkövet, vagy kevesebb komolyságot a dalokban, melyeket az idő elégiákká érlel, ha választok egy zongoradarabot, s elfelejtek itt maradni. P. S. Már emlékszem a lány nevére, aki szőtte a kelimeket: Mundegar. Ez annyit tesz: ő, aki megmarad.
