Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Öllős Edit: Duett a dadával (naplójegyzetek)
Duett a dadával Akkor, ha a gyomor hadban áll a hátgerinccel, már boldogtalan vagyok...? Én leegyszerűsíteném, hogy csak éhes... — Nem megenni mást, csak ami jólesik. Nem kérdezni mást, csak amire választ vársz. Nem leírni mást, csak amit muszáj. És így tovább. Nem ragaszkodni máshoz, csak a léthez. — Biztonság? Míg vannak tervek és míg elég itt a levegő ahhoz, hogy megvalósuljanak! — Tavaszvárás? Február tizedikén már tényleg úgy tűnt, hogy tavaszodik. És a gondolat felébredt! Mit felébredt — tündökölni kezdett, kikívánkozott belőlem. (Papírra persze, hát leültem és „merítettem”. Egyszerűen. Teát szürcsölve. Mosolyogva.) Hol van itt tavaszi fáradtság?! Semmi baj! Aki kell, mellettem. Aki meg túl egyértelmű célzásokat tesz, nem érdekes. Az érdekes, hogy jövő héten... Hogy trióban fogok „életművészkedni”, vallomásokat tenni, (tovább) bontakozni... Rájönni, amire már régen rájöttem; élni... „BOLDOGSÁG” Minden a helyén (bennem is), éjfél elmúlt, második reggeli kávém fogy, a rádióban roma filmrendező mesél (beugrik, hogy én egyszer majd a magyar mentalitásról is összehozok valamit); átgondolom, kit is sajnálok igazán a tegnapi nap után meg ki okozott kellemes csalódást (azt is, ki itt igazán életművész), egy papírfecnin mellettem észreveszek két telefonszámot (az egyik „nagy koponya” fizikus barátnőmé, a másikat nem tudom hova tenni...); érzem, hogy újra éhes vagyok (kevés volt a kalória második vacsorámban...), de nem tudom, „való-e” ilyenkor pikniket tartani (mert úgy el tudom képzelni, hogy a szőnyegen összeállítok egy szójafasírt-savanyúság meg minigyümölcs- saláta menüt, aztán leöblítem egy csésze zöld teával...!), eszembe jut az is, hogy ebből a „felkapott” női magazinból megrendelném ezt a gyönyörű drapp garbót, amely egy ezresbe sem kerülne, csakhogy akkor a mobilcsere lesz meggondolandó, pedig az a Nokia olyan habkönnyű, olyan jópofa — és ami a legfontosabb: az elem 4-5 napig kitart benne töltés nélkül... Máris elszomorodom. Nem vagyok én még olyan boldog, mint gondoltam, ha megint dilemmázni kell...! „A pillanat boldogsága”... Ebben hiszek, ugye, és akkor mondjuk, hogy most jó pár pillanatig boldog voltam! Úgy döntök, lefekszem. Előtte még felhörpintem maradék kávémat, hogy időben felébredjek...
