Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Öllős Edit: Duett a dadával (naplójegyzetek)
Öllős Edit — immár hosszúra nyúlt — pillanatát...! Úgy — olyan „finoman”— kirúgni a hámból, alkohollal-e vagy anélkül, cigarettával-e vagy anélkül, szinte egyre megy...! Mikor az ember talán egy laza beszélgetésre vágyik, amely persze karcolja a felhőket. Egy Társsal, akivel nincs komoly kapcsolatban. Vagy mégis...? Hát igen, épp ez az! Édesanyámra vágyom, akivel már teljes három hónapja nem találkoztam (akkor sem négyszemközt beszélgettünk!), és akinek még mindig — sőt egyre jobban — tüneményes a telefonhangja; ha levelet ír, süt soraiból a szeretet. A Szeretet: Erre vágyom most! Őszinte, bizalmas, könnyed beszélgetésre édesanyámmal egy csésze citromos tea mellett. — Negatívan, éjfekete gondolatokkal indult ez a meleg január végi reggel kinti verőfénnyel, de pár percen belül itt belül is úgy kisütött a nap, hogy a nem várt kiadások sötét felhője sem takarta el! Később, miután kiderült, hogy bankkönyvem „életveszélyben” van, édesanyám vitaminhangja éltette a napsugarakat. Nem történik semmi, ha lemondok két banánról meg egy vegyes salátáról! Hát minden rendben! Pedig ez egy neutrális nap... — Éljen! Legjobb barátnőmnél a harmónia most kezd kialakulni? Hát nálam már régen készen van, már csak cicomázza magát! — Barátomhoz. Panzióban, télen. Megmarad a hó? Nem jeges az út? Nincs posta? Vigyáztál magadra? Mert, ugye, nem kívánkozol oda, ahol a legnagyobb (?) poklot élted át eddig? — Mielőtt egy szót is szólnék legjobb barátomnak tegnap esti „csalódásomról”, legyintek egyet. így fejezem ki a Felháborodást, milyen buták (és beképzeltek!) az emberek... — Magamhoz. Úgy kell élni, mintha mesehősök lennénk! Nem ám psychothriller főszereplői...! — Feladat. Megtanulni örülni a pillanatnak. Minden ki nem mondott szónak is! Azaz: a Pillanat Boldogságában hinni. Ezt kell(ene) terjesztenie az embernek... — A boldogság a lélek békéje?
