Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Öllős Edit: Duett a dadával (naplójegyzetek)
Öllős Edit Duett a dadával (részletek) — Szüleim (sokadszor). Mikor a pókhálót már csak egy mikrométernél is vékonyabb szál köti ehhez a világhoz, ez a két tünemény ír hat oldal Levelet. És máris — újra — vasból, betonból és mészből van minden. Meg Biztonságból és Harmóniából persze! „Alkalmazkodás” (a világhoz). Mikor a várakozás már-már a türelmetlenség és a felháborodás határát súrolja, mintha a sátán irányítaná, egyre színesebb (de egyre több benne az éjfekete is), megszólal a csengő, és az ember megint mosolyogni kényszerül... — A Végszó. Volt idő, mikor a Halál szokott ülni díványomon (és pókereztünk), mostanában az Élet ül törökülésben díványomon (és sakkozunk). A Halál vicsorgott. Az Élet mosolyog. A Halál vodkát ivott. Az Élet gyümölcsteát. A Halált az én-ÉN örök csatája tartotta életben — bombanő képében, mahagóni hajzuhataggal, make-uppal, hosszú fekete körmökkel. Az Életet a szolid, szerény én nem vezeti „soha” halálba — így sem: tarkón összetűzött hajjal, smink nélkül, rövid lakkozatlan körmökkel. — A pénz oltárán elégetni életünket?! Hát nem „ideálisabb” a harmóniáén újjászületni?! — Akivel nem lehet összeveszni, akivel nem kell a randit megbeszélni, aki elismeri, hogy olyan a tested, mint egy férfimagazin címlapsztárjáé, és persze nem szerelmes beléd, az az igazi erotikus barát! — Jé, hát a világ mindig visszamosolyog az emberre...! — Létezik olyan vasárnap esti fáradtság... vagy talán unalomnak is nevezhető, mikor az ember vágyik valamire, ami se nem ehető, se nem iható, se meg nem fogható... Amit csak érezni lehet. Úgy megünnepelni a boldogság
