Irodalmi Szemle, 2003

2003/4 - Horváth Péter: Béres úr és a fekete párduc (elbeszélés)

hogy évek kellenének csupán a felvázolásukhoz is! Én nem kapkodhatok örökké fűhöz-fához, mint te, öregem! Én nem fogom az energiámat szétforgácsolni! — közölte, mint egy gonosz manó. — Nem! — toppantott. — Én lenyomom ezeket a fix dolgaimat, két nap alatt megírom a tévésorozatom soros epizódját, másik két nap alatt kivégzem a rádiót, és akkor két teljes üres hetem lesz! Havonta két héttel már tudok kezdeni valamit! Két hét — maga a szabadság!

De soha nem jött el a szabadság. A két napra tervezett munka általában egy hétig tartott, és ha maradt is néhány szabad oldal a naptárjában, azt kitöltötték a családi feladatok (mint tudjuk, Béres úr nagyapa már), vagy jelentkezett a zeneszerző, akivel Béres úr a Nagy Musicalen dolgozott.

A Nagy Musical témája havonta változott. Történelmi tablónak indult, középkor, boszorkányok, inkvizíció. A zeneszerzőnek eleinte nagyon tetszett.

— Operát írunk belőle! — jelentette Béres úr mint lelkes ötletgazda. — Angyalkórusok, ördögtáncok, udvari intrikák, báljelenet... Az első keresztes hadjáratok idejére tettük a történetet. Hajaj, dögleni fognak érte! Robi azt mondta, lehet, hogy az Operában lesz a bemutató!

— Az Operában?! — Horváth úr kis híján elájult az irigységtől.

— Ezt nem én intéztem. Tudod, hogy Robinak milyen komoly kapcsolatai vannak!

Horváth úr tudta. A zeneszerző mindenkit ismert, és mindenki ismerte. Azt rebesgették róla, hogy esténként egyszerre hat helyen is jelen van a város fontos rendezvényein. Régi szerzeményeit az egész ország fütyülte. Népszerű pasas volt.

— Szóval az Operában... — bólogatott Horváth.

— Sőt! — suttogott Béres úr.

— Sőt?!

— Igen, bár ez még igazán titok, külföldről is érdeklődnek a Királyi játék iránt. Ez a munkacíme. Királyi játék. Szerinted milyen?

— Nem hangzik rosszul — ismerte be Horváth.

— Azt elhiszem! — lelkesedett Béres úr. — King Game! Vagy The Game of the King! Nem, nem kell névelő az elejére. Game of the King!Igen, azt hiszem, angolul így hangzik jobban!

Újabb tőrdöfés Horváth szívébe. Tizenöt éve tanult angolul. Járt magántanárhoz, részt vett kilenc tanfolyamon, távoktató programok tucatját próbálta végig, naponta huszonöt tesztfeladatsort pipált ki otthon, angol nyelvű fogalmazványokat gyártott az operett lenézett műfajáról, másfél kötetet elolvasott a Harry Potterbőí, de ha meg kellett szólalnia angolul, elfelejtette a saját nevét is. Bezzeg Béres! Ő soha nem tanulta, egyetlen percet sem áldozott rá a drága idejéből, és úgy beszéli a nyelveket, mint a vízfolyás.

— Excuse me, sir! — szólította meg őket a minap a Körúton egy gyanús pofa. — Could you show me the way to the nearest office; please?

Horváth úr nagy levegőt vett, hogy valahogy kinyögjön egy „I bég your pardon”-t, Béres már heherésző beszélgetésbe elegyedett az angollal. Mivel éppen a Baross utca sarkán álltak, a posta előtt, Béres úr már éttermeket és színházi előadásokat ajánlott, s egy percen belül a közelgő választások várható kimeneteléről beszélgetett vele.

Béres úr és a fekete párduc