Irodalmi Szemle, 2003

2003/1 - Varga Imre: A sivatagi oroszlán szárnyai (elbeszélés)

A sivatagi oroszlán szárnyai

Nem dőlök ki napközben. Nem kell délutánonként szundikálnom, a rendszeres ölés pihentet, olyan örömet támaszt bennem, ami túlcsordul, szeretném másokkal is megosztani, fölnagyítom hatalmasra, hadd érjen mindenkit.

♦

Nem a test rongálása, sanyargatása, hanem átszellemítése. Persze a böjt is végső soron módszer és magában nem üdvözít — bár fogyaszt. Ha formája elzár attól, amihez vezetni kéne, a valódibb, tisztább, közvetlenebb élettől, akkor öncélú, korlátolt. Az átváltozást megélni a böjt is segíthet; nem elérni bármit is, hiszen minden jelen van, hanem megszabadulni fölöslegeinktől. Egyszerűbbé, teljesebbé válni, feltámadni a köznapok sírboltjából. A böjt a test mélyébe visz, az életerő hullámaival az ürességbe. Ez már nem belső, hiszen kívül is van. A többi látszat.

Föltámadnak a sejtek, a szervek, megújulnak egészen és föltámad a test.

*

A böjt már változás, de ha nem a tudatosság elmélyítését segíti, hajítófát sem ér.

Március 17. Éjfél előtt álmodtam, fölriadva álmosan mélázgatok rajta, hogy leírjam-e, igen, nem, aztán mégis igen. Az autóbuszban, amivel idáig utaztam, bent felejtettem útitáskámat, két palack innivalót meg egy üres kézikosarat. Látom is, ahogy az ülés alatt hevernek. Erre hivatkozva nem szállók be öcsém nyitott kocsijába. Elindulok a megálló felé, ahol útra készülődök csoportja várja a járművet. Pár száz méternyiről elindul a busz, erre nekiiramodunk, hogy elérjük, mire váratlanul befordul Tóth Valiék (Kisgyarmat) nyitott kapuján; ezt látjuk, mikorra odaérünk. De ott az a kocsi, amivel jöttem, s benne az ott maradt holmim. A vezető, Pista, kiszáll, tüzet kér, meggyújtok egy cigarettát és a szájába teszem. A buszban valóban ott a táskám, közben megöregedett, kifakult, elnyűtt lett, ott a palackok is, porosán, és a bal oldali ülések közt a fonott kosár.

A kamrában Kovacsics nagymama fekszik kis durván ácsolt faládában. Mikor kitakarják, látható, hogy csupán fehér szőrös mellkasa és aszott törzse maradt csak belőle, amikor megszólalt, rádöbbenek, hogy nincsen feje. „Hol van a feje, hol van?” Ott az ablakban, mutat a kis deszkapárkányra öcsém, de olyan gyenge és olyan kicsi, hogy éjszakára félre kell tenni.

Egy idegen asszony gubbaszt a széken, elküldenénk, hogy döbbent csendünkben maradjunk, de nem megy, bóbiskol, felpillant, nézelődik. Mart hirtelen remegve, reszketve feláll, két mankóját eldobja és páros lábbal nagyot szökken, át a köztünk heverő két szál deszkán. O a szomszéd Juliska néni. Kiugrott a trombózisból, szenvedésből.

Március 18. A meditációt hiába akarod, hiába vágyód elérni. De erőfeszítés, nekirugaszkodás, elszánás nélkül is lehetetlen elindulni. Elérni az el nem érést. Később épp az akaratot, elérési vágyat kell elnyugtatni, visszaengedni az egyetemes tevékenységbe, aminek minden mozdulása: nyugalom.