Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Varga Imre: A sivatagi oroszlán szárnyai (elbeszélés)
Varga Imre A szavak tartalmasak, de félrevezetők is lehetnek. Ráhagyatkozás arra, amit végzel, eloldottság, elengedés, belemerülés. Amíg az értelem próbálja a megélés helyett, fogva tartja, nincs elengedés, szükséges lelki szegénység, s nem lehet a létünket átitató tapasztalat, csak puszta értés. * A kertben sárgarépát, pasztinákot, céklát vetek, hagymát duggatok. Átjön a szembe szomszéd nyugdíjas tanárnő, címeket kér, szerkesztőségi dolgokban faggat, s mikor a politikára kerül sor, indulatos leszek, elvesztem tárgyilagosságomat. Utólag látom, milyen nevetséges volt a szenvedélyes igazságosztásom. Nem a véleményem a fontos, ez merő önkiemelés, hanem a jelenlétem. A kerti munka mérlege is siralmas, messze az eszményitől, de a valóságostól is, túlzottan teli vagyok magammal. S ez megint az én mércém. Pá! * Élni, tenni kevés a gyakorlás; az éberség termi a tudást pillanatról pillanatra. A tudatos séta önmagamat teremti, és a teremtés az isten íze benne. * A zöldből ki-kidobban és szélesen kiárad. Március 19. Büszke lenni, ha mélyebb, átszellemültebb vagyok vagy kudarcot érezni, elkeseredni a feszültség, nyugtalanság idején nem tanácsos. Beszennyezi a gyakorlás tisztaságát. Mintha én tenném, hozzáadnám magam, pedig csak történik velem. A legtöbb, ha eredményvárás, becsvágy nélkül hagyom történni, de ebben egészen ott vagyok. Nem túl lelkesen írom itt ezt, megrövidítem vele a csendet és ahogy embert kerestem, aki megmetszené a kerti lugast. Vagyok, a tetteimet figyelem, időm visszapereg a csendbe, minek még a szavak? A hidegrázás nyilván a belső mérgek miatt, beöntés, salak ürül a vízzel. Itthon maradtam, rám csörren a telefon, ez is, meg ami az utcáról betör, sötét, szórakozott állapotba ver. Ha nem is rugódozom ellene, az eszményi mindig megjelenik. Pedig én lennék a gazda meg a szolgája is vagyok, a többi kifogás. A berepedező ujjak is talán arra intenek, ne kerttel, a földi munkával bíbelődjek, hanem éljem meg az időm a legnagyobb figyelemben, nyugalomban. Ami történik úgyis, azt egészen. A zaklatottságból, felszínességből, a dolgok letudásából nem származhat semmi jó. Pont ezek elől vonultam volna erre a három hétre vissza, de hát nem lett eléggé vissza még ebben a falusi vályogházban is, ahol máskor egyébként folyton előre vonulok. Március 20. Egyik korosabb írótársam régebbi jegyzeteiben tallózok egy fakuló folyóiratban. Ő Krisztus mennyországát, Buddha nirvánáját megvalósít- hatatlannak, légvárnak, ábrándnak, utópiának tartja. Eszerint tehát Buddha és pár igazi követője nem világosodott meg és Krisztus sem a legfőbb valóság megismerésének útját tanította. A szeretet csak ábránd. Amikor megkérdezik a Mestert, hogy hol a mennyek országa, ő azt válaszolja, hogy bennünk és köztünk van. Mint ahogy Buddha királysága, szenvedésen túljutása is. Jézus nyilván nem a szervezett hitről szól, hanem arról a tapasztalatról, amivel túlléphetünk korlátolt önmagunkon. Buddha megvilágosodásának is ez az útja.
