Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - KÖSZÖNTJÜK A 65 ÉVES CSELÉNYI LÁSZLÓT - Escorial avagy a Cs-tartomány (Szemelvények egy gyűjteményes kötetből) Rákos Sándor: Ének Babilonban, Petőcz András: Végtelen hömpölygés (48), Papp Tibor: Lássuk a főbe lőtt narancsot!, Esterházy Péter: Cselényi, Tőzsér (56)
Köszöntjük a 65 éves Cselényi Lászlót Lehetőségek egy elképzelt szöveghez a többszólamúság elvén alapul, sajátos számozásával szövegtöredékekre bomlik, motívumok újból és újból feltűnnek benne, majd elenyésznek, hogy később, egészen váratlanul visszatérjenek. És nem csupán egyetlen könyvön belül, hanem több köteten át áramlanak végig, hömpölyögnek ugyanazok a szövegrészietek, versszakok különböző sorrendben, különböző versszakokban, mégis egységesen. Miként a Duna, miként a folyó hullámzása-áramlása: Cselényi szövegdarabjai eltűnnek és előtűnnek, egymásba kapaszkodnak és szétválnak, hogy valamilyen egyéb, a végtelen variációk közül egy formációban ismét találkozzanak. Nem túlzás kimondani: Cselényi Elképzelt szövege formai előzményének csakis a folyót magát, a Dunát nevezhetjük, és ha szövegének kibővülését, gazdagodó motívumrendszerét nézzük, akkor is csak a Dunára asszociálhatunk, a Duna kiteljesedésére, szélesülő hömpölygésére. Most jövök a Duna mellől, szememben még az út porával, talpamon a föld sarával, s nem bírok megnyugodni. Leállítanak itt is, ott is, érdeklődnek, hogy mi újság, sürgetnek, hogy beszélj, de nem vagyok többre képes, csak legyintek, mi mást is tehetnék? Ott, ahol jártam, az ördög uralkodik - írja Cselényi bármelyik Lehetőségek egy elképzelt szöveghez alcímű kötetében, és közben mosolyog rajtunk, olvasókon, mindazokon, akik nem veszik észre, hogy ezekben a prózai betétekben korántsem csak az 1965-ös árvízről van szó, arról is persze, de mégis: az árvíz csak ürügy (és alapélmény), visszatérő motívum és mindenre vonatkoztatható metafora. Mert Cselényi közép-európai önmagunkról ír valójában, szövegeinek töredezettsége és szétesettsége a mi pusztulásunk, mondatainak sokfélesége a mi sokféleségünk, és a mindezeket magába ölelő Duna-motívum igazából minket köt össze, mindannyiunkat, akik valamiképpen ehhez a területhez kötődünk. Cselényi nem kevesebbet akar, mint a közép-európai modern nagy eposzt megalkotni: a Lehetőségek egy elképzelt szöveghez bővülése-alakulása ezt mutatja. Ebben a hatalmas lélegzetű Eposzban (vagy: eposzban) minden benne van, mindazok a fájdalmak-keserűségek, amik a Dunatáj jellemzői: a menekülések, az örökös rettegések, a kilátástalansá- gok, az, hogy valóban két világ határán élünk ezen a területen. Mindez azonban még kevés lehetne egy igazán jelentős költői életmű megalkotásához: a téma - bár mindent átfogó és nagy igényű - magában rejti a provincializmus csapdáit is, a vidékiség korlátait. Cselényi egyetlen gesztussal töri szét ezeket a korlátokat: nyelvi ereje, nyelvteremtő képessége, sajátos szóhasználata, mondatformálása európai költővé emeli. Verseinek ritmusa, a szavak felbontása, többértelművé alakítása, és nem utolsósorban a rímek különleges használata miatt Cselényi versfolyama formailag is megfelel az ezredvégi nagyeposz követelményeinek. Ezért a Téridő-szonáta például egyszerre lesz izgalmas epikus alkotás és lírai önfelmutatás, komplex szövegköltészet és szociológiai tényfeltárás. Cselényi mindezeket úgy valósítja meg, hogy szövegdarabokat illeszt — már-már látszólag következetlenül - egymás után, mozaikszerűen építi meg magát a teljes művet. Cselényi műve — és ebben is a Dunára asszociálhatunk — magába sűríti (és néha-néha felszínre dobja) mindazokat a műalkotásokat, amelyek itt, Közép- Európában fontosak lehetnek. Ezáltal is összefoglaló igénnyel íródott: megta
