Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Varga Imre: A sivatagi oroszlán szárnyai (elbeszélés)
Varga Imre Vele élünk, benne, belőle vagyunk. De nincs megosztottság, a vagyok tapasztalata végtelen. Március 14. Rémálom riaszt föl éjjel, de nem írtam le azonnal, pusztán képek maradtak belőle, ezeket most már értelmezés lenne összefűzni. Bár minden álomleírás értelmezés. Szűk kamraszerű helyiség, ágyak, B.. a fiam akaratossága, amit megtörnek (kicsoda?), megalázott, véres gyerek, ápolgatjuk a fürdőszobában, a megtörés mintha a férfiasságára vonatkozna, törött nemi szerv, és a gondoskodás sem segít. A borzalom, erőszak ami megmaradt belőle érzés, átváltozik a lábadozó ember nyugalmává. Bennem sérült meg a szökni kívánó gyermek, én vágtam rá dühömben bottal, ez így túl erőszakos, de ha lelki jelentését nézem, mégis szép a gyógyuló ember békessége, nyugalma, bár szűk hozzá a tér. Áldozatból lesz a nyugalom: a férfierő, a mag, ahogy a taoisták vélik, így alakul át eleven erővé, fénnyé. Bár családi vonatkozása is van. A fiam egy-két éve hírt sem ad magáról, telefonjaim nem találják otthon, üzeneteimre nem válaszol. Közeledik a húsvét, amikor az áldozattá vált fiú az Atya mellé kerül, visszaolvad a teremtő szeretetbe, s amikor a családok, apák és fiúk találkoznak, viszontlátják egymást. Telefonálok a fiaméknak ünnepek előtt. Megint nincs otthon. Az anyja vagy nem adta át üzenetemet, vagy pedig benne nincs találkozási kedv. Ennyit átabotában az éjjeli képrianáshoz. Legalább öt órát ülni naponta. S nem kényszerű ez. Mindig öröm, boldog várakozás visz párnámhoz. Hogy gyakorlom a jelenlétet, most kivételes és nagyszerű dolognak tartom. * Üldögélek a napon félmeztelenül, olvasgatva, jegyzetelgetve, és csak a kapu előtt el-elzúgó autók meg a bőgő, csörömpölő teherkocsik felhőzik be a tiszta fényt. De hiszen választhatok; behúzódhatok a házba a fölvert por és a füst, a bűz elől, de akkor oda ez a korai cirógató napfény, vagy kint maradva e jóban-rosszban. Házaló asszonyok a kapu előtt. Hosszan kínálgatják szép és olcsó portékájukat. Én is szeretek ám napozni — mondja az egyik terebélyesebb nő. Mire én: Ha akarat van hozzá, hely is mellettem itt, De akkor levetkőzve, nevet kacéran befelé az asszonyság. Mire a válaszom: Én is úgy vagyok, nézze. Majd az utcáról rácsattan a kövér: De én egészen meztelenül szoktam. Csurdig. Hahotázik Érzem, vadulóban a játék Lehet úgy is, mondom hetykén, felőlem, mire lép az ajtó felé, mintha valóban be akarna jönni. Hanem aztán észreveszi arcomon, hogy meglepődök, fölnevet, és társával, egy sovány és szomorú asszonykával elballagnak. * — Nem korai még? — néz be a kapun a szomszédasszony élettársa. Érthetően a napozásra céloz, hogy ülök egy újságlapon félmeztelenül. — Öt ven után sosem — válaszolom kópésan, és ekkorra párja is megérkezik a boltból, idősödő emberpár cuppanósan megpuszilja egymást.
