Irodalmi Szemle, 2003

2003/1 - Varga Imre: A sivatagi oroszlán szárnyai (elbeszélés)

A sivatagi oroszlán szárnyai

A kertben, hol addig öröm, míg végződik velem a munka, gazt gereblyézem kupacba és elégetem a száraz kórót, de föltámad a monhóság, még, még, hiába látok magamra, az eredményre ajzott emberre, hiába fáradok, teszek-veszek tovább, az udvarból fölviszek egy nyaláb gallyat a tűzre, a levágott tárkonyágakat összeszedem, még, még!

Március 13. Álmok. Valakit elektrosokkal kezelnek, s mert tiltakozom, rám kapcsolják a vezetéket, be vagyok plasztikba bugyolálva, így menekülök az előszoba felé.

Barátommal ruhákat nézegetünk egy butikban, egy esernyőt emelek le az állványról, s erre az eladó, értve a jelzést, elmondja, hogy nemrég nyitotta meg üzletét. De két lánnyal máris szolgálhat. Kilépünk, távolodva a mély szekérúton, a lányok odabent az út melleti parton, hívjuk le őket, mert egyre mélyül az út, s nehéz lesz lecsúszni hozzánk.

Egy oroszlán kísér a vájatban, ahová a mesterséges hómezőről bejutottunk. Az egyik sziklában piros lámpácska világít, a hegy éber szeme. Az oroszlán útját elállóm, simogatom, nehogy megelőzzön, mert akkor veszélyessé válik. De az üreg kijáratánál elém szökken és ő ugrik ki elsőként a napvilágra. A barátom belerúg, s ettől csapzott, nyeles toliseprűvé változik.

*

Köztem és a lét között gondolataim. A közvetlenséghez csak rajtuk áttörve jutok.

*

Különös tréfája a sorsnak vagy épp bizarr ízlésre vall, hogy pont most kezdem el olvasni Csáth Géza naplóját, küzdelmét a morfiummal, a mérgezett- ség tüneteinek leírását, a szívpanaszokat, az idült székrekedést, szédüléseit, gyengeségérzéseit; én az olvasó meg épp a méregtelenítés miatt vagyok gyenge, olykor szédülős, ingerlékeny, zaklatott álmú, de ha éjszaka fölriadok és nem alszom vissza, nem nyúlok altatóhoz, nem is tenném soha, ez is jó, a virrasztás, leülök párnámra, gyakorlom a jelenlétet az éjszakai csendben. Azt hiszem, a szabadságunkat leginkább függőségeink kezdik ki, ha cigaretta, narkó, kávé nélkül már nem vagyunk normálisak, képtelenek vagyunk nélkülük lenni, de függhetünk érzelmeinktől, gondolatainktól is, de az édességtől, játékszenvedélytől, munkától is. A rabság alóli felszabadulást az én, enyém szűkös mércéjén túljutás jelenti, s ennek jó bevezetője lehet maga a függés, s így viselkedésünkön, karakterünkön belülre kerülve a tudatosság magváig jutunk el. Ami megjelenik, elengedjük, nem ragaszkodunk semmihez sem. A szenvedélybetegség az önismeret kerülőútja, ahol nem mi szabjuk meg az irányt, hanem a méreg, a függés tárgya, ez vezet, taszigál, lökdös.

*

Ahogy elengedem a terveket, emlékeket, a vállamról lecsúsznak a terhek, ellazulnak, és mintha az izmok melegen leolvadnának a csontról, és tapasztalom a csend örömét, erejét. Bizalom, hit nélkül görcsösek, merevek vagyunk, feszül az ujjunk, lábunk, az arcunk merev. Megadni magunkat a nagyobb hatalomnak csak akkor természetes, ha megtapasztaljuk, hogy bár elnyel, elmerít, mégis fönntart, körülvesz végtelenül, és tere bennünk folytatódik.