Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - Gyüre Lajos: Maradék, Pacsirta (vers)
Gyüre Lajos versei Pacsirta Könyörgés Karvai Bélához, az „Ifjú Szívek” mennybéli prímásához. Csak egy pont, végtelen ének, határtalan nyugalom, mennyei misék morzsányi része, hegyek horizontja, súlytalan lebegés, csecsszopók csókja, valami nagy, nagy áradás, folyók örvénye sodró susogása, part-csobogás csendje, hullámverése, felhangolt hegedűk húr feszülése, vonók villogása, a ngya Iszá rnysu hogás, ég szántóvetője, tenger áradása, pa raszt- madá r, madárcsőrű isten, aknaszilánk magasa, kenyércsipegetés, állócsillag nappali fénye, hegedű sikolya, egek garabonciása, isten mosolya, gyermekg ügyögés, már-már nem is hang, csak valami remegés, időtlen idő, kaszaélpengés, madár-Paganini, délidei hegedűverseny, szívsajogás, ég-föld rakéta, isten tenyerét simogató tollpihe szá rny -melege, tűz-láng trubadúr, forgószél krátere, üstökös farka, tűzcsó va va rázs, ha ra ngszó hullá mzás, aratók koszorúja, új kenyér madara. Hozzád szólok pacsi rtaszá rnyú, Karvai Béla, hónod alatt hegedűtök ott túl a másik parton, hol a lélek magasodik, s vált át egy más dimenzióba, angyalul tudsz-e már repülni? S vajon hallod-e rekedt hangom? Látod-e arcom felszántott mezejét? S ha már ott vagy közelében, s muzsikád hallja az Isten, könyörögj értem, bírd rá, hogy egy pillantással rám is letekintsen.
