Irodalmi Szemle, 2003

2003/1 - Varga Imre: A sivatagi oroszlán szárnyai (elbeszélés)

A sivatagi oroszlán szárnyai

vágyam, gondolataim a meghatározói. Ha rábízom magam a teremtő erőre, nincs okom a siránkozásra, panaszra. Mindig az történik, amire szükségem van. Megszelídíteni, emberiesíteni, átlelkesíteni az őrjöngő éhséget, szomjúságot. Három héttől, általa is megváltozhat az életünk. A rend teremtésnek, káosz az alapja,

*

Figyeld meg jól: nem kibírhatatlan, csak szokatlan. Nem halálos, hanem új életre keltő. Olyan gyengeség, ami megerősít.

Hány ember szenvedhet most étlen-szomjan, hogy nem ő választotta. Boldoggá tesz, hogy megsejtek valamit az ő állapotukból, és így böjtöm próbává, beavatássá válik épp a szenvedéseik erejéből. S a haláluk milyen példa lehet? Akinek meg kell halnia most, az önző, ragaszkodó ember, hogy a részvét, a másokat segítő szándék, erő jobb gazdára leljen.

Az akarat valódibbá, szabadabbá tétele. Közeledés a nem tudhatóhoz, ismeretlenhez, teljességhez. De hát hogyan közeledsz, ha itt van? Áltatod magad, mihelyt bármit érdemnek vélsz.

*

Mit érzek most? Boldog vagyok a kiválasztottak közt, hogy ezt a rendkívüli állapotot megtapasztalhattam. (És az édesgyökér émelyítő édessége a nyelvemen.)

*

Az uborkásüvegben erjedő ciberelé tevékenyebb nálam. A tegnap leforrázott búza- és rozstöret már erjed, savanyodik a tűzhely padkáján. Leszűrve ez lesz szomjoltó, démonűző italom. Kerülgetem a vizet, öblögetem óvatosan a szám, belátva, hogy ez öngyötrés, kísértés, de csinálom megint. Inkább a kísértés közelében, mint szárazon lángolva, égve. Pihengetek és most épp az ülőpárnámra készülőben.

*

Kószálok szédülten, mint aki nem tudja, hol föld, hol tűz, hol víz. S rátalálok, és a képzeletnél erősebb, valódibb, ahogy kiöblítve a szám, érezem az íz dörömbölését, engedj be! Engedj, hogy megenyhítselek! Még nem, még nem lehet, gondolom, és kiköpöm a vizet. Számolgatva, most a százharmincadik óra után keresem magam a hideg és forró dűnék közt.

A teremtés előtt a föld kietlen és puszta volt, de a Teremtő lelke lebegett a vizek fölött. Holnap talán a víznek ezt az időnélküliségét is érzékelem majd az első korttyal és megtapasztalom az el nem múló kezdetet. Misztikus lesz, véli a tervezgető, az első szomjoltó csepp, de a második és az utána következők is, ha képes leszek az ivást átlelkesíteni. Megújulni kortyról kortyra. A szomjúságnak akkor van értelme, ha tudatosságra serkent, hogy fogékonnyá váljak az örök teremtésre, kiáradásomra az ürességből, a nemből.

Március 11. A tervezettnél pár órával korábban megtört a vízivási tilalom. Engem és meg a tilalmat. Közös a szégyen. így aztán nem a teremtés utáni ártatlanságot, hanem a bűnbeesés utáni zavartságot, szégyent ízleltem az első korttyal. Az isteni élmény helyett, nagyon is, mert esendően emberi. Miután lecsavartam a vizes palack kupakját, kiszabadult a szellem. Bűntudatom nincs,