Irodalmi Szemle, 2003

2003/3 - Maros András: Üldözés, erőszak, fegyver, szerelem (akciónovella)

Maros András

Türelmesen magyarázott, akár az a hároméves gyermekét tudatos fegyelmezettséggel nevelő szülő, aki kitartóan felelget a „miért”-ekből álló végtelen kérdéssorozatra.

— Az történt, hogy az autópályán, az egyik sebességkorlátozás alá eső szakaszon valaki a megengedett tempó kétszeresével száguldott, a kollégák autója meg nem indult be, valószínűleg gyújtászavar miatt, és most mi kapjuk el helyettük a fickót — mondta Tímea.

— Két kolléga, kik azok? A két Gyuszi?

— Aha.

Léteznek emberek, akikben egy adott sértés elszenvedésétől számítva, az idő múlásával párhuzamosan nem csökken az indulat, hanem épp ellenkezőleg. A görög kamionos ebbe az embercsoportba tartozott. A kínzás legkülönbözőbb válfajai villantak át kicsinyke agyán, hogy melyik melyiket kövesse, volt rá koncepciója. Szüntelenül szentségeit, néha egy-két hanggal leereszkedett tónusban, ilyenkor szájából a halálhörgés hangfekvésén zúdult az átok. A beteges elszántság számlájára írható, hogy a fanatikus kamionos véletlenül megelőzte Tamást, figyelmetlenségből elhaladt mellette, Tamás mellett, akit már a jól fésült benzinkutas is utolért, ám épp amikor mellé húzódott volna, hogy leintse, Tímea és Anti jelent meg mögötte a villogó rendőrautóval. Tímea a letekert ablakon át kitartott szócsőbe kiabált: felszólította a kutast, álljon félre.

A jól fésült benzinkutas élete első kihágása volt. Megszeppenve ült az autóban, testét a háttámlába fúrta. Kicsit bánta, hogy Tamás egérutat nyert, de sebaj, gondolta, akit egyszer sikerült utolérni, azt másodszor is sikerülni fog. Átadta az iratait. Nem mert Tímea szemébe nézni.

— Ühüm, tehát többel mint száz, ott... ott, ahol kevesebbel lehet, mint ötven

— mondta Tímea, a mondat elejét szigorúan, a közepén megakadt, a befejezés meg kifejezetten barátságosra sikerült. A mondat közepén tudniillik beleszeretett a jól fésült benzinkutasba. Úgy gondolta, jobb, ha átnyújtja az iratokat Antinak, járjon el ő, mert neki (Tímeának) bizony nem lenne szíve elvenni szerelme jogosítványát. Márpedig ha az ő kezében maradnak az iratok, elveszi, el kell vennie, így tanulta.

„Ölelj magadhoz, és csókolózzunk!” — szólította föl Tímea a benzinkutast, persze csak gondolatban.

— Ereszd el, nem kell... nem kell... — súgta kolléganőjének Anti, miközben a jól fésült benzinkutas iratait lapozgatta.

— Mit nem kell? Ő az, akit keresünk. A rendszáma — vetette közbe Tímea.

— Ereszd el — hívta félre a nőt, és a nyitott személyi igazolványba mutatott, ott pihent a visszaszolgáltatásra váró hatvan euro. — Mennyi ez itt forintban?

— Fogalmam sincs.

— Na, éppen elég. Új valuta. Megfelezzük. Menjen isten hírével. Menjünk vissza a göröghöz. Nagyon szarul vagyok. Hányni fogok.

A jól fésült benzinkutas hízott a büszkeségtől. Egy teljes évet kellett várnia, míg végre egyszer előnye származott a szereplésből, a jól ismert szappanoperából. Igaz, hogy csak statiszta, de lám, felismerték, és ennek eredményeként büntetlenül engedték. Ennyit számít a képernyőjelenlét Kis szerep, nagy szerep, nem ez a lényeg, hanem az, hogy csaknem mindennap ott van az