Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - Maros András: Üldözés, erőszak, fegyver, szerelem (akciónovella)
Üldözés, erőszak, fegyver, szerelem ország csaknem valamennyi tévéjében. Egy hétköznapi emberre hasonló kihágásért alighanem súlyos pénzbírságot róttak volna ki. Mert hát nyilvánvalóan a gyorshajtás miatt állították meg, ez érezhetően nem egy szokványos közúti ellenőrzés volt. — Na — nyögött fel a jól fésült benzinkutas, és jóleső bizsergéssel a testében újabb száduldozásba kezdett. Üvegszemű Alexisznek elfogyott a cigarettája. Kinyitotta a kamion rakterét, előbányászott egy karton csempészcigit, felbontotta, rágyújtott. A görög kamionosnak elfogyott a türelme. Nem sokkal a határ előtt, az egyik kijáratnál letért az autópályáról, majd a felüljárón át visszafordult. A magyar-osztrák határnál a megszokottnál lényegesen hosszabb kocsisor vesztegelt. „Kocsisor, hihetetlen, ez is bejött”, vont vállat a jól fésült benzinkutas, az örömtől való repesés benne olykor a világot apatikusan szemlélő emberek reakcióját váltja ki: vállvonogatás, közönyös hümmögés, szájjal csattogás. Az útpadkára állította autóját, kézbe vette a tárcáját, és Tamás felkutatására indult. Üvegszemű Alexisz és Tímea némán bámulták egymást, míg Anti a csordultig megrakott szemeteskuka mellett térdelt és okádott. Tímea a görög férfi láttán máris megfeledkezett a benzinkutasról. „Vigyél el Athénba, vigyél el az Akropoliszra, és csókolózzunk!” — szólította Tímea az Üvegszeműt, persze csak gondolatban. Alexisznak azonban máson járt az esze: „Most hogy a fenébe mondjam meg ennek a két hülye magyarnak, hogy el kell bújniuk... Jó, az egyik, az ott térdel, az nem látszik, de ez a nyamvadt kis nő itt áll, és nem úgy tűnik, mint aki elbújni készül. Mindjárt megjön a kamionos srác, a mendemonda szerint elég kevés idő kell neki, hogy szétverje valakinek az arcát... szóval megérkezik, lekanyarodik a parkolóba, meglátja a rendőrautót... hülye lesz megállni... annyira nem így kéne csinálni ezt a leleplezést... furcsa, hogy nekem, a bűnözőnek kell felvilágosítanom két rendőrt, hogyan nem lehet nyakon csípni egy csempészt... Plusz költséget kérek tőlük szakmai tanácsadásért. Amúgy is a hajamra kenhetem azt a kis egérszarnyi nyomravezetői díjat, aprópénz, elmegy óvszerre. Na de hogy szóljak nekik?” A kommunikációs zavar kiküszöbölése az Üvegszemű minden gondolatát lefoglalta, így kerülhette el a figyelmét az a nem éppen mellékes tény, hogy a csempészfácánok jelenleg még nincsenek átpakolva a kamionba, hanem éppenséggel az ő autójának csomagtartójában vannak; a rendőrök viszont már itt várják a kamionost, és hiába van gondosan előkészítve a leleplezés, azért ebben a felállásban korántsem egyértelmű, ki kicsoda, ki kivel van. A jól fésült benzinkutas, persze e napon ez is könnyen ment neki, rögtön kiszúrta a keresett autót a határátlépésre várakozó kocsisorban. Rá nem jellemző bátorsággal az egyik sorban álló autó mellé guggolt, az oldalsó visszapillantó tükörben megigazította a frizuráját, majd folytatta magabiztos menetelését. „Napi egy jó cselekedet... ez, amit én most véghez viszek, mindjárt felér kettővel, nem mintha szándékomban állna a holnapit megúszni...” —
