Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - Maros András: Üldözés, erőszak, fegyver, szerelem (akciónovella)
Maros András be, és megiszunk valahol egy kávét”, jócskán meg lesz lepődve, hiszen a mellékmondat és Tamás pesti indulása között csupán negyvennyolc óra telt el. Nemsokára utolérem — gondolta magában a jól fésült benzinkutas, amint tekintetét az útról a távolba emelte. Nemsokára utolérem — gondolta magában a görög kamionos, amint a Honda gázpedálját férfias erővel a padló szintjéig süllyesztette. Anti, a rendőrtiszt jelentős lemondások árán, két év fáradságos munkával végre felépítette a házát. Előző nap volt a házavató összejövetel, ahol Anti Tóth Pállal (immáron: Palival) megivott tizenöt pertut. Hiába tiltakozott minden belső szerve az ellen, hogy Anti ma reggel munkába induljon, Anti ma reggel munkába indult. És nem is akármilyen feladat várt rá... Hátradöntötte a rendőrautó anyósülését, negyvenöt fokos szögben, le is feküdt volna, ha Tímea nevű kolléganője lila-fehér összecsukott esernyője nem állt volna a háttámla útjába. Anti hátradőlt. Izmai helyett a gravitáció végezte a munkát. Tímeát lassabb vezetésre szólította fel. Mélyeket szippantott a kereszthuzat által kavart örvény hideg levegőjébe. Tímea szótlanul bámulta az úttestet, és ritmikusan himbáltatta a rendőrautót oly módon, hogy hol beletaposott a gázpedálba, hol pedig hirtelen levette a lábát róla, ráérzett a megfelelő pillanatra, amikor végre leszámolhat Antival, amiért az nem hívta meg a tegnapi lakásavatóra. Gizella bezzeg ott volt, őt meghívta, Gizuska, a rongyos ringyó, állítólag miniszoknyát húzott, testszínű nejlonharisnyába bújtatott lábára meg egy kis pántos papucsot — Tímeában ezzel bizonyságot nyert korábbi feltételezése: Gizella már megint szexpartnerre vadászik. Férj nem kell neki, legalábbis ha komolyan gondolja az egyik kávészünetben kifejtett elméletét, amikor is úgy vallott, hogy mivel minden férfinek büdös a lába, nincs kivétel, minden férfi úgy — és közel annyit — eszik, mint a nagy testű emlősök, nincs kivétel, nem gondolkodik hosszú távú kapcsolatban. Gizella állítólag minden szeretkezés után egy népdalcsokorral lepi meg partnerét. Üvegszemű Alexisz láncdohányzott. Ideges volt. Egy szót sem tud magyarul. És bármelyik pillanatban megérkezhettek a magyarok, akikkel majd valamilyen módon tudatnia kell: változott a terv. Nincs itt az áru. Mindjárt itt lesz, de még nincs. Nagyon bonyolult. Saját anyanyelvén is legalább öt percbe telne, míg érthetően vázolja a helyzetet. Majd mutogat, gondolta. Mégiscsak jobb lett volna komolyan venni apja figyelmeztetését: „Alexisz, fiam, tanulni kell, mert csak az a tiéd, amit tudsz.” Csakugyan, igaza volt a megboldogult Papandopu- losz úrnak, hasznos lett volna megtanulni egy nyelvet, mert hát hiába köszönhet a világ szinte mindent a görögöknek, tudományt, sportot, filozófiát, mégsem lett a görögből világnyelv. „Meg az is az enyém, amit megeszek” — szemtelenkedett annak idején a kis Alexisz az athéni kislakás piszkos konyhájában, majd a teljességig emelve a provokációt, magostul lenyelt egy olívabogyót, amiért egy hatalmas csukott tenyerű ütést kapott az apjától, arcra, az apja meg egy nyitott tenyerűt az anyától, tarkóra. Az újabb sebességi korlátozás gondolkodóba ejtette a jól fésült benzinkutas- filmstatisztát. Ha betartja, ugyanakkor a hatvan eurót elhagyó autós átlépi, akkor ugyebár nő a távolság, márpedig úgy utolérni valakit, hogy az egyre messzebb kerül, még senkinek sem sikerült. Vagyis: ha biztosan akar menni,
