Irodalmi Szemle, 2003

2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)

A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben

A magyar országgyűlés 1891. január 31-én fogadta el a kisdedóvásról szóló 1891:XV. tc.-t. Ekkor már 575 működő óvoda volt az országban. Figyelmet érdemel, hogy ez a törvény nemzetközi viszonylatban is egyedülállóan újszerű volt, ekkor ugynis még egyetlen európai állam sem rendezte törvényesen a kisdednevelés kérdését.22

Az 1891. április 28-án szentesítést nyert 1891:XV. te. a következő szavakkal fogalmazta meg az óvodák célját és feladatát: „A kisdedóvás feladata a 3-6 éves gyermekeket, egyfelől ápolás és gondozás által a szülők távollétében érhető veszélyektől óvni; másfelől rendre és tisztaságra szoktatás, valamint ügyességüknek, értelmüknek és kedélyüknek korukhoz mért fejlesztése által őket testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükben elősegíteni.” A törvény az óvónők képzését, illetve a kisdedóvónőképző intézetek létesítését, azok felvételi rendjét, tantervét, felügyeletét és állami segélyezését is szabályozta. Eszerint felvehetők voltak 14. életévüket betöltött leányok, valamint 16. évüket betöltött „fiúnövendékek” (!), amennyiben a közép-, a polgári, illetve a felsőbb leányiskolák negyedik évfolyamának vagy a felső népiskolák második évfolyamának sikeres elvégzését igazoló iskolai bizonyítvánnyal rendelkeztek; ezek hiányában sikeres felvételi vizsgát kellett tenniük. A tanulmányi idő két év, amely képesítő vizsgával zárul. A végzett növendékek a tanfelügyelő által aláírt képesítő oklevelet nyertek.23

Az ismertetett törvény hatására felgyorsult az állami óvodák hálózatának fejlődése. Néhány év elteltével, 1895-ben az országban már 983 kisdedóvoda működött, amelyben összesen 99 781 gyermeket nevelte.24

* * *

Az 1879XVIII. te. formálisan elrendelte ugyan a magyar nyelv kötelező oktatását a nem magyar tanítási nyelvű elemi népiskolákban, a törvény gyakorlati végrehajtása azonban szinte lehetetlen és kivihetetlen volt. A magyar nyelvet a nemzetiségek elemi iskoláiban vagy ezután sem oktatták, vagy ha mégis, akkor is többnyire csak nagyon alacsony hatékonysággal. Az ismételten kiadott miniszteri rendeletek ebben a vonatkozásban vajmi keveset értek, elvégre a nemzetiségi iskolák fenntartói a különböző vallásfelekezetek voltak, amelyek egyszerűen elszabotálták a tanügyi kormányzat utasításait.

Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter például 1893. szeptember 25-én kibocsátotta 43 760. számú rendeletét, amelyben felszólította a vármegyék és városok közigazgatási bizottságait, hogy tegyenek lépéseket a magyar nyelv hatékonyabb oktatása érdekében. „A magyar nyelv tanításáról szóló 1879. évi XVIII. t,-cz. pontos végrehajtása tárgyában ismételten kiadott rendeletek daczára a népoktatási tanintézetek 1891-2. tanévi működéséről beérkezett adatokból megállapítottam, hogy az említett tanévben az ország 25 505 tanítója közül 1601 nem bírta a magyar nyelvet oktató képességgel és 2 387 népiskola volt, melyben a magyar nyelv sikertelenül vagy egyáltalán nem taníttatott” — szögezte le mintegy panaszkodva a miniszter. „Ezen adatok kétségtelenné teszik, hogy az említett törvényezikk rendelkezéseinek végrehajtása iránt az iskolafenntartók és a hatóságok még most sem tették meg mindazon intézkedéseket, melyeket a törvény és a rendeletek szigorú kötelességükül szabtak meg.” A miniszter egyúttal újból felhívta a közigazga