Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)
tási bizottságok figyelmét: gondoskodjanak róla, hogy „a tapasztalt bajok orvosoltassanak”.25 Gyökeres változás ezen a téren persze ezután sem történt, és az államnyelv oktatása a nemzetiségi elemi népiskolákban csaknem a nullával volt egyenlő. Az e téren tapasztalható hiányosságok motiválták Lukács György vallás- és közoktatásügyi minisztert is, aki újabb rendelettel próbálta meg rászorítani az iskolafenntartókat az 1879:XVIII. te. következetes betartására. Lukács miniszter 1905. augusztus 15-én kelt 72 000. számú rendelete bevezető részében keserűen konstatálta, hogy bár több mint negyedszázada törvény kötelezi a nem magyar tannyelvű elemi népiskolák fenntartóit az államnyelv oktatására, ennek azonban mindeddig csak az állami iskolákban sikerült kielégítően érvényt szerezni. Megrökönyödve utalt rá, hogy a legutolsó, az 1900. évi népszámlálás hivatalos adatai szerint az ország nemzetiségi lakosságának 83,2 százaléka nem beszél, de még csak nem is ért magyarul. Nyilvánvaló, hogy ennek leginkább az államnyelv oktatása terén tapasztalható hanyagság az egyik legfontosabb tényezője. A miniszter arra is rámutatott idézett rendelete bevezetőjében, hogy az ország 3343 nem magyar nyelvű elemi népiskolájából — ezek csaknem mind felekezeti iskolák — 1340-ben a magyar nyelvet vagy egyáltalán nem tanítják, vagy oly csekély hatásfokkal, hogy azokból „magyarul beszélni tudó gyermek alig kerül ki". Az idézett miniszteri rendelet azonban nem sok újat tartalmazott. Ismételten csak arra utasította a tanfelügyelőket, hogy szigorúan követeljék meg a nem magyar tannyelvű elemi népiskolák tanítóitól, hogy tartsák be az 1879. évi 17 284. számú miniszteri rendelettel kötelezővé tett tantervi utasítást. „Elengedhetetlen kötelességévé teszem tanfelügyelő úrnak — fordult újból a felekezeti iskolafenntartók felé csaknem tehetetlen állami tanfelügyelőkhöz a miniszter —, hogy a tankerületében levő összes nem magyar tannyelvű elemi népiskolákat minden tanévben legalább egyszer meglátogassa, még pedig olyan időben, amidőn a magyar nyelvtanítás eredménye felismerhető. Az iskolalátogatás alkalmával vizsgálja meg, mennyiben érte el az iskola az 1879. évi XVIII. t.-cikkben és az 1879. évi 17 984. sz. a. kiadott tantervben kitűzött azt a célt, hogy minden állampolgárnak kellő mód nyújtassék az állam nyelvének elsajátítására.”2^ Az államnyelv oktatásának vonatkozásában azonban ezután sem következett be látványos javulás. Ezeken az áldatlan állapotokon próbált meg úrrá lenni gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki 1907-ben és 1908-ban újabb törvényeket fogadtatott el az országgyűléssel, ezektől remélve a magyar nyelv oktatásának hatékonyabbá válását. A magyarországi nemzetiségi vezetők heves tiltakozását kiváltó Apponyi-féle jogszabályokat a szakmai zsargon összefoglaló néven egyszerűen csak „Lex Apponyi”-ként tartja számon. A szóban forgó Apponyi-féle iskolatörvények közül az első az 1907:XXVI. te. „az állami elemi népiskolai tanítók illetményeinek szabályozásáról és az állami népiskolák helyi felügyeletéről”. Az 1907. június 2-án szentesített törvény nem bírt semmilyen nemzetiségi töltettel, de elmondható róla, hogy progresszív módon rendezte az állami tanítók javadalmazását, a szolgálati idővel összefüggő Popély Gyula
