Irodalmi Szemle, 2003

2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)

végrehajtására tegyen meg minden szükséges intézkedést; szíves és erélyes közbenjárásával támogassa mind a tanfelügyelőt, mind a közigazgatási bizottságot, és általában hasson oda, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok kiváló érdekeit mozdítsa elő azáltal is, hogy a magyar nyelv tudásának birtokába jutva, úgy magán, mint honfiúi ügyeikben haszonnal és előmenetellel forgolódhassanak, s az állam hivatalos nyelvének elsajátítása útján nemcsak a közügyek tárgyalásánál előforduló ügyeket érthessék meg, hanem azok előtt, kik ily célra törekszenek, a hivatali pályák is akadálytalanul nyitva álljanak”. Trefort miniszter egyúttal a nemzetiségi elemi népiskolák számára egy ún. vezér- és tankönyvet is készíttetett, amely alapján „a tanító fokról fokra haladhat tanítványaival, és a kitűzött célhoz biztosan juthat el”.13

Az idézett oktatásügyi jogszabályok azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött elvárásokat, az államnyelv tanítása a nem magyar tannyelvű elemi népiskolákban a nyolcvanas években sem vált általánossá, de ahol fel is vették a kötelező tantárgyak sorába, oktatása ott is rendkívül alacsony hatásfokú volt. A szlováklakta felső-magyarországi területeken ezen akart segíteni az 1882-ben Nyitrán megalakított Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület (FEMKE), amely különböző eszközökkel próbálta előmozdítani a magyar nyelv ismeretét a nemzetiségi lakosság között. Az egyesület hazafias szellemben írt könyveket, valamint magyar nyelvű tankönyveket osztogatott a szlovák ifjúság között, magyar nyelvtanfolyamokat és előadásokat szervezett, és helyenként még különböző jutalmakkal is igyekezett ösztönözni a szlovák tanítókat a magyar nyelv hatékonyabb oktatására. A FEMKE magyar nyelvterjesztő igyekezete azonban a legtöbb helyen sikertelennek bizonyult. Látva a szlovák részről megnyilvánuló érdektelenséget, vezetői rövidesen le is állították nyelvterjesztő akcióikat.14

A magyar nyelv hatékony oktatása a nem magyar tannyelvű elemi népiskolákban, valamint ennek következtében az államnyelv ismerete a nemzetiségi lakosság körében tehát nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Pedig az egyes vegyesen lakott felvidéki vármegyékben különböző magánalapítványok létesítésével is igyekeztek ösztönözni a néptanítókat a magyar nyelv eredményesebb oktatására. Hont vármegyében például főleg a magyar—szlovák nyelvhatár mentén az utóbbi száz évben részben vagy egészen elszlovákosodott egykori magyar falvak tanulóifjúságát szerették volna az ott működő tanítók jutalmazásával „visszahódítani” a magyarság számára. A magyar nyelv hatékony iskolai oktatásától remélték, hogy az eltótosodott falvak tekintélyes száma a visszamagyarosodás útjára lesz terelve”, de az alapítványtevők abban is erősen bíztak, hogy idővel maga a szlovák lakosság is belátja, hogy „az állam nyelvének elsajátítása fiaiknak csak hasznukra válik”.15

Mennyiben volt indokolt és igazságos az államnyelv oktatásának kívánalma a nem magyar ajkú tanulóifjúság között? — merül fel egy évszázadnyi távlatból is mindannyiunkban a kérdés. Nos, megítélésünk szerint az államnyelv kötelező és hatékony oktatásának elvárása, valamint annak gyakorlati megvalósítására tett mindennemű kísérlet a tanügyi kormányzat, a felekezetek és a lelkes magánszemélyek részéről mindenképpen indokolt volt, de csakis

A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben