Irodalmi Szemle, 2003

2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)

Popély Gyula

érintették. Az első paragrafus kimondta, hogy minden olyan tanító-, illetve tanítóképző intézetben, amelyben a tanítás nyelve nem a magyar, a magyar nyelv olyan óraszámban tanítandó, hogy azt tanulmányai alatt valamennyi tanítójelölt szóban és írásban elsajátíthassa. A törvény második paragrafusa szerint három év türelmi idő elteltével, tehát 1882. június 30-ika után a tanítói oklevelet elvben már csakis az a jelölt szerezhetett, aki a magyar nyelvet oly mértékben elsajátította, hogy azt oktatni is képes az elemi népiskolában. A már hivatalban lévő vagy 1881 végéig hivatalba lépő, de magyarul nem tudó tanítók a törvény hatályba lépésétől számított négy éven belül kötelesek voltak pótolni e hiányosságukat. Az 1883. évtől elvben tehát már csak olyan tanító alkalmazására kerülhetett volna sor, aki a nem magyar tannyelvű iskolákban képes tanítani a magyar nyelvet mint tantárgyat.

A szóban forgó törvény negyedik paragrafusa szerint „a magyar nyelv az összes bárminemű nyilvános népiskolákban a köteles tantárgyak közé ezennel felvétetik”. Tekintettel azonban a kellő számú alkalmas tanerő hiányára, a magyar nyelv oktatását csak fokozatosan lehetett életbe léptetni. Ahol megvolt a megfelelő felkészültségű tanerő, ott már a törvény hatályba lépését követő tanévben tanítandó volt a magyar nyelv, a többi nem magyar tannyelvű iskolában fokozatosan kellett bevezetni, legkésőbb 1883 őszéig.11

Egy ilyen törvény megalkotására, illetve a nem magyar tanítójelöltek és a már hivatalban lévő tanítók „rászorítására” a magyar nyelv elsajátítására annál is inkább szükség volt, mivel az országban még a szóban forgó 1879. esztendőben is 4451 olyan tanító volt aktív szolgálatban, aki egyáltalán nem bírta a magyar nyelvet.12 A korabeli tanügyi kormányzat természetesen szeretett volna változtatni ezen a helyzeten, miáltal azonban kiváltotta a nemzetiségi vezetők rosszallását.

Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1879. július 29-én kelt 17 284-es számú rendeletében kiadott egy Utasítást a tanfelügyelők, valamint egy Tantervet a nem magyar ajkú népiskolák számára. A tanfelügyelőket felszólította, hogy a méltányos és a törvény által is megszabott türelmi idő eltelte után, tehát az 1882/83-as tanév elejétől csakis olyan tanítók alkalmazását vegyék figyelembe, akik bírják a magyar nyelvet, és azt tanítani is képesek. Ezen utasítás szerint a már hivatalban lévő, de magyarul nem tudó tanítókra nézve a tanfelügyelő kötelessége a következő: „Az olyan magyarul nem tudó tanítóknak, kik az 1872-ik év előtt végezték a tanítóképezdét s nyertek tanítói oklevelet, ajánlja, hogy a magyar nyelvet vagy magánúton, vagy az állam által rendezendő póttanfolyamon tanulják meg; azoknak pedig, kik az 1872-ik év óta végezték a tanítóképezdét, kötelességükké teszi, hogy mostantól számítandó négy év leforgása alatt, azaz 1883-ik évre, a magyar nyelvet annyira megtanulják, hogy azt, mint a tantervben kitűzött köteles tantárgyat, a vezetésökre bízott népiskolákba járó nem magyar ajkú gyermekeknek is megtaníthassák.” A tanfelügyelőnek továbbá az is kötelességévé tétetett, hogy a nem magyar tannyelvű népiskolákat legalább egyszer meglátogassa, hogy azokban „a magyarnyelvbeli tanítást és az abban történő előhaladást figyelemmel kísérje”.

Trefort miniszter egyúttal a „főtisztelendő egyházmegyei hatóságot” is megkérte, hogy „hatósága körében a törvény fokozatos, azonban sikeres