Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - KEGYELET - Fónod Zoltán: „Én szállók vagy ő jön felém..” Gyönyör József halálára
KEGYELET Terhes örökség (1994) címűeket emeljük ki. Ezek a csehszlovák állam megalakulásával és első törvényeivel, továbbá a területi gyarapodás problémáival, az ideiglenes alkotmánnyal és az alkotmánylevéllel, valamint a magyarság lélekszámának alakulásával, a nyelvhasználat szabályozásával, a nemzetiségi iskolák helyzetével foglalkoznak, egészen az állam felbomlásáig. Összegező jellegű, meghatározó művének mindenképpen a Terhes örökség címűt kell tekintenünk. Ebben ugyanis nemcsak a köztársaság sorsáról, történelmi helyzetéről vagy a szlovák állam politikai gyakorlatáról tájékozódhatunk, hanem hangsúlyozottan a magyarság lélekszámának és sorsának, politikai jogainak az alakulásáról is képet alkothatunk. (A kötetben található táblázatok kisebbségi létünk legapróbb részleteiről is megbízhatóan tájékoztatnak.) Kötetében egyértelműen a felnövekvő nemzedék számára szeretne hasznos útmutatást nyújtani. Nem titkolja, „ez idő szerint fokozódik a szlovákság térhódítása a magyar vidéken. A szlovák és a cseh tőke egyre határozottabban hatol be városainkba és falvainkba... Talán nem kell a föld? Akkor mások foglalják el, de abban nem lesz köszönet... A magyarok ma még nem idegenek itt, de ha a föld másoké lesz, a jövő nemzedéke már nemigen lesz itthon.” A vészterhes jóslatok ellenére azonban bízik a magyarság életerejében. Kötete utolsó mondata így hangzik: „S ha majd az ifjúság felocsúdik, magához tér, öntudatra ébred, a megújult Európában itt is kibontakozhat a magyar jövő.” Akár szellemi végrendeletéként is értelmezhetjük ezeket a szavakat. Meghallani, persze a címzetteknek kell! * * * Az összegezésnek az alkalmát az a szomorú, megrendítő tény adta, hogy Gyönyör József politológus, közíró, jogász és jogtörténész élete 83. évében, az ipolysági kórházban január 13-án elhunyt. Egegen temették el, ahová (amolyan önkéntes száműzetésként) a rendszerváltást követően visszavonult. Emberi vonatkozása ennek a „költözésnek” feltehetően a magány volt. Úgy gondolhatta, idős korára igénybe veszi Lenke húga szerető gondoskodását. Nem könnyű persze megérteni ezt a „kivonulását” a szlovákiai magyar közéletből, hisz a rendszerváltást követően egymás után jelentek meg a művei a Madách Kiadóban. A furcsa „menekülés” okairól soha nem beszélt. Ő, akinek publicisztikája a prágai tavaszt követő hónapokban szinte izzott a szenvedélyes igazságkereséstől, a rendszerváltás után szinte irtózott a nyilvánosságtól. Még az ellen is tiltakozott, hogy az irodalmi lexikonban szócikk készüljön róla. Kiábrándultságában minden bizonnyal szerepet játszott az is, úgy érezte, a rendszerváltó magyar politikai pártok és vezetői nem méltányolják a munkásságát. Holott egyike volt azoknak, akik 1968 tavaszát követően az 1945-48-as években elszenvedett magyarüldözés sérelmeit feltárták, s tudós alapossággal keresték a jogegyenlőség lehetőségeit. Érzékeny volt munkájára, és ezért sérelmezte azt a mellőzöttséget, mely az új politikai helyzetben — oktalanul és érthetetlenül! — körülvette. Nem tudta sportszerűen venni a mellőzöttséget, s az sem vigasztalta, hogy ebben a „műfajban” nincs egyedül... Talán ez az érzékenysége okozta azt is, hogy visszautasította a Magyar
