Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - Cselényi László: Érzelmes utazás az eltűnt idő nyomában (3) (napló)
Cselényi László mert némi sugarat vet a mindenkori Gömör szellemi lehetőségeire is, fölidézni, hogy miért történt ez így. Két fő oka volt, a sok mellékok mellett: Veres egészsége és a hatvannyolc körüli/előtti és főleg utáni politikai helyzet. Veres, akit valójában Vörös Zoltánnak hívtak (máig nem tudom, miért változtatta meg, s miért csak így változtatta Vörösről Veresre s Zoltánról Jánosra a nevét), tehát Veres fiatal korától súlyos tüdőbajban szenvedett. Gondolom, a második világháború volt az okozója, tizenöt év körül lévén negyvennégyben-negyvenötben a túl hosszúra nyúlt kamasz, egy szóval, betegsége folytán Zoli soha nem merte otthagyni az anyja szoknyáját s Rimaszombatot. Születni pedig nem is ott született, hanem Tornaiján. Ha jól tudom, az anyja volt tornaijai, az apja ellenben szombati fogtechnikus volt. így Veres nem tudta kollégáit, s bennünket követni Pozsonyba, s ez bizony nagy kárára volt, mert tetszik, nem tetszik, Pozsony, akármilyen provinciális, mégiscsak főváros volt, ott voltak a lapok, a kiadók, és aki, ugye, közelebb volt a húsosfazékhoz... Veresen ez úgy bosszulta meg magát, hogy messzi lévén, a szerkesztők leginkább az ő kéziratait „fésülték” meg. Nemegyszer voltam szemtanúja elkeseredésének, mi több, sírásának, mondván, hogy már megint hogy megcenzúrázták, tudtán kívül persze, s azt már ne is tegyem hozzá, hogy mindig a legjobb verseit rostálták ki. így az igazán nagy kötetnek indult Fehér szarvas végül is csak egy közepes könyv lett. S ez még később is így történt, a puhább diktatúra korában. A hetvenkileces Mikrovilág című kötetét már nem a szocialista lektorok herélték ki, hanem Balla Kálmán, így végül ebből is csak az lett, ami lett. Mi volt nagyobb kárára az egészségének, a tüdőbaj-e vagy az irodalompolitika, nem nehéz kitalálni. Mert a nagyobb baj persze a politika volt. Veres ugyanis, ahogy ezt egy költőtől várni lehet, nagyon is belelovalta magát az „emberarcú szocializmus” küzdelmeibe, s ez, el lehet képzelni, mit jelentett később, a normalizáció esztendeiben egy olyan mikrovilágban, mint amilyen Rimaszombat is volt. Vagyis a kiskirályok birodalmában. Mindez így történt, ez is a mi emlékeinkhez s érzelmes utazásunkhoz tartozik, s ha már ennek során eljutottunk Gömörország fővárosába, ki nem hagyhattam ezt a stációt. Már csak azért sem, mert mint a következőkből látni fogjuk, Bátyi szellemi élete ma is több, mint problematikus, s Veres mai utódai, köztük fia, a nagyon is tevékeny Attila ugyancsak sok akadállyal találkoznak útjukban. Lássuk, tanultak-e elődeik-apáik göröngyös életútjából? Amint az előbbiekből kiderült, Rimaszombatot, számomra legalábbis, hosszú időn át Veres János jelentette. Igaz, később, Párizs miatt és Párizs után, jócskán megritkult e kapcsolat, s így maradt egészen Veres János nemrég bekövetkezett haláláig. S ahogy az lenni szokott, ilyenkor derül ki, mikor már késő, mennyire hiányzik immár hajdani barátom, s mennyire nincs hová, kihez mennem, ha olykor Batyiba vet a sorsom. Pedig hát nem így igaz, van most is kihez fordulnom, a baj inkább az, hogy ritkán kerül erre sor. Rimaszombat mai Veres Jánosát ugyanis B. /Baracai/ Kovács Istvánnak hívják. Annyi lehet közöttünk a korkülönbség, mint Veres és köztem volt, csak ott Veres volt az
