Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Csoóri Sándor: Egy elveszett karácsony (emlékek)
Csoóri Sándor Egy elveszett karácsony Maholnap újra karácsony. Istenem, hányadik is már, ne bolygassuk — sokadik. Nem mondhatom, hogy külön-külön mindegyikre emlékszem, de a fényeikre, a hangulataikra igen. Különösen gyermekkorom karácsonyaira, amelyeket még otthon, Zámolyon éltem át, tizennégy éves koromig. Pedig se betlehemi pásztor, se betlehemi király, se napkeleti bölcs nem voltam soha, sőt tollsöprű szárnyakkal fölszerelt angyalka se. Nálunk, reformátusoknál, már kopárabb volt a hagyomány, legalábbis az, ami az ünnep külsőségeit illeti, de az áhítat, a csoda jelenléte tökéletes volt bennünk is. Karácsonykor olyasmi történt velünk, ami az év bármelyik másik napján elképzelhetetlen lett volna. A vacsora után apánk levette az öreg gerendáról a Bibliát, s fölolvasta nekünk Jézus születésének a történetét. Akár egy paraszt-püspök. És, mint aki igazán jól értesült istenszolga, istenhívő, aprólékosan beszámolt az istállóban lezajlott szülésről, a jászolról, a szalmáról, az állatokról s a csillag nyomát követő bölcsekről, akiket a fondorlatos Heródes küldött. Heródes, aki megrémült attól a hírtől, hogy a zsidók királya megszületett. A bölcsek viselkedéséből is rossz végzetet sejtett meg, s hogy ez be ne következzék, a király minden két éven aluli gyermeket megöletett Betlehemben és a környéken. Hat-hét éves koromban már elég sok első világháborús történetet hallottam apámtól és felnőtt férfi rokonaiktól, de olyasmit, hogy minden ártatlan gyereket megöljenek, soha. A szörnyűség nem fért el bennem hosszú órákig. A feszültséget rendszerint az éjfél körüli, sejtelmes ostordurrogtatás és a rekedtes kanásztülök hangja oldozta föl. Jöttek a pásztorok Karácsonyt köszönteni. Jött a tehenes, a kanász, akit egyébként feribácsiztunk és janíbácsiztunk, de éjféltájt teljesen átlényegültek: olyanok voltak, mint akik saját szemükkel látták Heródes lovait, katonáit, a leölt gyermekeket és a szamárháton Egyiptomba menekített, sugárzó, győztes kicsi Jézust. * 1944 decemberében minden előző karácsony emlékét és misztériumát maga alá temette a második világháború. Tizedike körül már olyan közel került hozzánk a front, hogy esténként a kert végéből úgy bámultuk az ágyúk torkolattüzét, mintha a szemhatáron száz kazal égett volna egymás mellett. A Galíciát és az olasz frontot megjárt férfiak azzal vigasztaltak minket, hogy
