Irodalmi Szemle, 2003
2003/12 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MONOSZLÓY DEZSŐT - Végh Péter: Az ígéret (novella)
Az ígéret madarak seregei tanyáznak a fákon. Aztán hallott egy barlangról is, melynek mélyén furcsa csontokra és szerszámokra leltek, ahol még ennél is furcsább repülő egerek élnek. Szerette volna bebarangolni azt a szigetet és a titokzatos barlangot. Képzeletében annyira kiszínezte őket, hogy sokkal inkább illettek egy mesébe, mint a valóságba. Hallott egy vízimalomról is. Szerette volna látni, miként őrli a búzát és miként forog a nagy malomkerék a zuhatagtól. Még azt is megtudta valahonnan, hogy a molnárnak hét gyermeke van, négy fiú és három lány. Azt kívánta, bárcsak ő is egy ilyen nagy családban élhetne, mert akkor naphosszat játszhatna a testvéreivel. Már régóta álmodozott arról, hogy gyámszülei egyszer őt is magukkal viszik a sétakocsikázásra. Telt-múlt az idő. A kisfiú kissé megnőtt, megerősödött. Már fiatalúrnak szólították. Akkoriban egy szigorú házitanító tanította. Naponta, pontban délelőtt tíztől délután háromig. Bevezette őt a betűvetés, olvasás, számolás, rajzolás és a zene rejtelmeibe. Az árva egy idő óta szűknek érezte portájuk négyszögét, ezért napi tanulmányai végeztével, ha csak módja volt rá, kiszökött a falubeli lurkók és suhancok közé. Gyámszülei tudomására jutott a dolog, ezért gyámapja keményen megdorgálta: - Semmi keresnivalód a parasztfattyak között! Tudnod kell, hogy hová tartozol! A fiú nem értette, hogy mit akart ezzel mondani. Ő nem látott semmi különbséget. Az eset után nem mert többé kiszökni. Úgy fél év elteltével egy napon gyámszülei megígérték neki, hogy a legközelebbi vasárnapon őt is magukkal viszik a sétakocsikázásra. A kisfiú a jó hír hallatán úszott a boldogságtól. Képzelete újra feléledt. Látta a csodálatos, napfényben úszó szigetet, folyót, az egyre forgó malomkereket, a titkokkal teli barlangot, és másra sem tudott gondolni, csak az ígéretre. Mintha ördög bújt volna belé. Ide-oda szaladgált. Szobájában és az udvaron szeszélyesen szétdobálta a játékait, könyveit; a vén gyümölcsfák alatti magas fűben hempergett; a kutyákkal hancúrozott; etetéskor a sertések kurta farkát cibálta. A kocsis, a cselédek és a vén gyümölcsfák elnéző szeretettel lesték a kis vadóc csínytevéseit. Nem értették, nem tudták mire vélni óriási jókedvét. A következő vasárnap délutánon - úgy három óra körül - útrakészen állt a hintó. A kocsis egymaga tolta ki a fészerből. A két galambszürke ló az istálló mélyén már jó ideje fújtatott és prüszkölt a nagy türelmetlenségtől. A kocsis friss szénával csillogósra suvickolta szőrüket, ellenőrizte a patkók épségét, felkantározta és kivezette az állatokat. A fiú egész idő alatt ott lábatlankodott körülötte, mert a türelmetlenség rajta is úrrá lett, akár az állatokon. A néni skarlátvörös bársonykosztümbe, a bácsi barna gyapjúöltönybe öltözött. A néni kezén fehér, vékony selyem kesztyű, a bácsi kezében könnyű, fémből készült sétapálca és a fején fácántollal ékesített kalap. Egymásba karolva és
