Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - Papp Tibor: A szekta (elbeszélés)
Papp Tibor A szekta Az olasz kinézetű cipőboltos és madonnaarcú, egy picit mindig nyitott szájjal mosolygó, majdnem sovány felesége, Anna, akinek vékony selyemharisnyája alatt, a bőrhöz szorulva, szigorúan párhuzamos szálakban hasaló fekete szőr fedi a lábát, azaz díszíti, mint egy finom fali minta, mely alatt azonban élő hús lakozik, a hasaló szőrök elfekvő íves vonalak egy füzetben, melyek csak arra várnak, hogy valaki csókkal írjon levelet közéjük, ákombákom betűket simogasson rájuk, gyakran ácsorognak, főleg kora őszi délutánokon, a bolt előtt, a járda mellett álló gesztenyefa árnyékában, mely ácsorgás azonban nem egyenlő a semmittevéssel, egyrészt azért, mert a vevőt várják, nekik ez munka, annak nincs igazi jelentősége, hogy kint vagy bent, másrészt azért, mert szóba elegyednek a jövő-menő ismerősökkel és az ismerősökhöz véletlenül társult idegenekkel, s ezzel közvetett módon (költség nélkül) reklámozzák üzletüket. A fésült lábú asszonyka bizonyára tudja, hogy a férfiak, de a kamaszok is, érdeklődéssel méláznak a bokája fölött sorjázó párhuzamosokon, mintha nőiességének ez lenne a legvonzóbb megnyilvánulása, mintha a szép és a dús szőrzet szerelmi temperamentumáról is árulkodna. A szőrös lábú nők Olivér érdeklődését még diákkorában keltették fel, midőn a nyári Csapó utcán, a családi hagyomány szerint sokat utazó dédpapa által ritkán látogatott Debrecenben mustrálta a piaci forgatagot egy fa mellett állva, magányosan, mint aki éppen vár valakit, de aki bizonytalan, mert a találkozás óráját elfelejtette, s akinek, mint egy jól bevert szőlőkarónak, szinte mozdulatlan a teste, csak tekintete ténfereg a jövő-menők térde magasáig. Akkor még a városi nők sem borotválták a lábukat. Az órás és töltőtollas üzletecske előtti fa tövében szűrte le magának, hogy ha szoknyájuk nem túl hosszú, ha pereme nem ér bokájuk almája alá, a szandálos vagy éppen mezítlábas, a gyümölccsel teli kosarat cipelő érett falusi asszonyok térdig mutatkozó fedetlen lábszára a legszőrősebb: valóságos szőrvadonok hullámzanak az árnyékos fák alatt, szőrvadonok, melyeknek mindegyike a fölöttük megbújó ismeretlen térdhajlat fény nem látta fehérségének káprázatát lobbant ja bele a képzeletbe. Egyik asszonynak, aki a Csapó kerti állomáson szállhatott le a vonatról, a Zsibogó szürke pora árulkodik róla, mintha feketére lakkozott szikrázó fű borítaná a lábát, melyet simogatással vagy kézi gereblyével fésült meg valaki, egy másiknak, a ringó farú fiatalnak, akiről lesír, hogy szereti a tréfát meg a tüzes táncokat, félsötét gyapjas anyag a lába takarója, amelyik, ha a nap rásüt, mint az erdélyi halinahuzat, elnyeli a fényt, egy harmadiknak a kockaszerű felületeket elkerítő, ezüstösen szürke szőrök halpikkelyek képzetét varázsolják a térde alá, és ettől mintha gyöngyházvillogású lenne a bőre, de a halpikkelyek
