Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - Papp Tibor: A szekta (elbeszélés)
Papp Tibor láttatják azt is, hogy alattuk halvány erekben pezsegő vér folyik, egy negyediknek, talán külvárosi asszony, a lábán bekormozott ritka szálak virítanak, melyek azért olyan feltűnőek, mert társtalanok, mint a hortobágyi gémeskutak, s az árnyékuk olyan, mint egy kunkori cérnaszál, a bőrén határozott árnyékvonalak látszanak, melyek szálanként is egyéniségek, különös díszei a szoknya alatt látható terepnek, és olyan misztikusak, mint nyiladozó vesszők az Olajfák hegyén. Ébredező férfiasságának még a legelején már szentül meg volt győződve, hogy ezek a szőrös lábak is tudnak vadul ölelni, a benne keltett izgalom taraján meg éppenséggel arra gondolt, hogy talán ezek tudnak a legvadabbul. Különösen jókat mélázott a témáról a tanárnők lábait figyelve, amikor is ötven percig ott volt kiállítva az osztály előtt a tanulmányozható asszonyi lábszár. A szűzies kezdő tanár, B. Erzsiké szőkén hajlongó szőrrel aranyozott lába volt a diákok szerelmes képzelődésének első fogódzkodója, a lábát fedő szőrlepel olyan áttetsző volt, mint egy szitakötő szárnya, olyan könnyedséget sugárzott, mintha szirmok lebegnének a bőre fölött. A hangja is szőke volt és vékonyka, és a mosolyában is volt valami göndörség. A kémiatanárnő búzaszínű szőrzete bozontos és dús volt, mint a rókaprém, bár világos volt, mégis nagyon elütött kopasz fehér combja belsejétől, amit gyakran láthatóvá tett egy széles karmozdulattal indított szoknyalendítéskor. M-né, aki földrajzot tanított, nagyon nőies akart lenni, s ennek érdekében minden asszonyi fogást kihasznált, olyan szűk blúzokat viselt keményre felfújt keblein, hogy aki szemből ránézett, ijedten várta, mikor reped el az anyag, vagy röppen el valamelyik gomb, mint egy vadászó fecske, ő borzasan szőrös lábát is (szép hajlatú vádlija volt, és cigányosan barna bőre) a nőiesség szolgálatába igyekezett állítani, amiből az következett, hogy bokája környékéről eltávolította a füvet, remélvén talán, hogy ez a kopasztott felület még jobban felhívja a figyelmet a lakkozott fekete szőrbozót látványára. A Csapó utcai piacon, többnyire a déli órákban, jókedvű kecskeugrándozással, a diáklányok is megjelentek, nem adtak el és nem vásároltak semmit, csak mosolyogva, mint a templomból egy órára kiszabadult aprószentek, nézegettek, kíváncsiskodtak, mint akik nem ismerik a fehér bélű főzőtököt, mint akik sose láttak hosszú, rücskös tormagyökeret, nézelődés közben meg-megálltak, aztán tovalibegtek vagy megfutamodtak. A diáklányok lábán mindig seszínű pihe csillogott, borús időben pedig alig látható pihefátyol. Pelyhedző tudatlan lábak, gondolta magában, érniük kell még. Az olasz cipőboltos feleségének titkos csodálói közé Olivér is feliratkozott. A bolttal szomszédos házban, immár sokadjára, az özvegy nyomdásznénál, a tető alatt lakott. A háromemeletes házacska minden szintjén egyetlen szoba van, régies bútorokkal, sok mütyürkével, nagy ablakokkal, Hollandia közelében mindenütt nagyok az ablakok, s nyitottak a függönyök, melyek között becsúszik a szobába az esti sárga ég és a rózsaszínnel koronázott, lepihenni készülő nap. Az özvegy nagyon rosszul titkolja húsos szempillái mögött, hogy már alig várta a garabonciás Olivér érkezését, aki messzi városok, délceg férfiak és huncut nők életéből hoz neki madárlátta morzsákat, rettegésszilánkokat és nevetést, s akinek ő is elmondhatja azokat a történeteket, melyeket lelke páncélszekrényében őriz. Tudja, hogy Olivér nem fogja kirabolni. Amikor
