Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - VENDÉGKRITIKA - Szávai Dorottya: Mézes-mákos testamentum
KÖNYVRŐL KÖNYVRE is, csakhogy míg ott a testi szerelem beteljesületlenségének összefüggésében, addig itt megfordítva: a lelki szerelmében.) Az említett mitikus réteg következtében a posztmodern szöveg erősen premodern hatást kelt, mindenekelőtt a determinizmus gondolatának hangsúlyozása okán. Az ősök bűnei miatt elszenvedett „hetedízigleni” bűnhődésről van itt szó egyfelől, másfelől az őskeresés, anyahiány és apaazonosítás helyzetéről, mely elsősorban a női főhős sorsát határozza meg. A regényszöveg domináns alakzata a levélforma, a megszólítás: maga is megjeleníti az ábrázolt sorsok aszimmetriáját, amennyiben Milota Erkát és a családját szólítja meg, míg Erka formailag a két Milotát, lényegében önmagát. Az aszimmetria révén a szereplők a magány pokolbugyrának koordináta-rendszerében helyezkednek el, s a bugyrok mélyén találjuk Erkát, akinek az öreg Milota szövegéből is csak másodpéldány jut. A két szövegszólam párbeszéde egyúttal különböző karakterű szövegek, stílusok, beszédmódok párbeszédeként jön létre. Erka szövege az önazonosítás fájdalmából kihasított, a magány űréből kiszakadó írott szó. Milotáé maga a beszéd exhibicionizmusa, a folyó gyanánt hömpölygő, az élethazugságot kiapadhatatlan beszédkényszerrel leplező élőbeszéd. Fontos itt megemlíteni, hogy Milota a regény végén szó szerint idéz Jakab apostolnak a nyelv bűneiről szóló híres leveléből — méghozzá úgy, hogy az elbeszélő ismét leleplezi a szövegközi rájátszást! Vagyis Závada túllép a nyelvi autenticitás kérdésének jól ismert körén, s a nyelvet, beszédet és írást, e „halálos méreggel teljes tüzet” mint a felelősség egy formáját állítja elénk. Mindeközben Erka beszédmódja követi a kortárs élőbeszédet, miközben kifejezetten költői; Milotáé stilizáltabb: a helyi dialektusba Mikszáth és Krúdy prózanyelvének jellegzetes alakzatai szövődnek. A posztmodernre valló eljárás, hogy a mikszáthi beszédmód leleplezi önmagát, s Mikszáth alakja jelenik meg az elbeszélésben. S az epizód egyúttal az irodalmi mítoszteremtés természetrajzát adja, hiszen Milota György kártyapartnereinek „mitikus emlékezete” önkényesen tudja földijének a magyar prózaírás klasszikusát. Ha a két levélszólamot összevetjük, elmondható, hogy Erka szövege női szöveg, testibb, érzelmibb, lelkibb, valójában önmegszólító, mert lírai. Milotáé férfiszöveg: objektívebb, történetibb, megszólító, mert retorikus. írás és Erósz a regényben szorosan kötődik egymáshoz, az írás — mindenekelőtt a Milota női tőhőse számára — valósággal a „szöveg örömeként (...) mint vágy és beteljesülés jelenik meg. Olyan matériaként, ami kitölti a magányt, a mondhatatlan hiányt, a lélek és a test betöltetlen üregeit, -üres helyeit«.” .Hogy simogassa, mintha hűtlen tenyerem volna. (...) Vánkos” — vallja Jadviga a naplóról Závada előző regényében A szövegtest ekként válik testté Závada tolla alatt.. A szerző szövege ugyanis hús-vér szöveg, maga is mintha testként élne, örvénylik, hömpölyög. Az egyik szólam átjárja a másikat, keresztülhullámzik a másikon, a két szereplő beszédmódja valóságos ár-apályt teremt. Mindezzel szorosan összefügg, hogy a méz a regény vezérmotívuma a mák mellett. Az öreg Milota szenvedélyes méhész, a cselekmény jelen idejében napjainak nagy részét méhesében tölti, magnóra mondott naplójában hosszas kultúrtörténeti előadásokat tart a méhészetről, s férfikorában a kiszemelt nőket
