Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Duba Gyula: Illyés (esszé)
Duba Gyula valamennyien, akik akkor oly buzgón, oly határozottan, annyi célunk-tudva végeztük utunkat, egy óriási szervezet vérsejtjei lehettünk volna. Vagyis, hogy igazából mit akartunk, azt nem mi tudtuk, nem is a rajtunk kívülállók — bírálóink és szemlélőink —, hanem az az eleven nagy test, amelyben keringtünk. Ez a nagy test a magyar nemzet volt. Mi pedig, a sejtjei, azért mozogtunk oly roppant hévvel, mert ez a szervezet beteg volt. Jelentkezésünk s működésünk egyszerre hirdette a veszélyt és az erőt. A halált és az élni akarást. A gyógyulás lázenergiája voltunk, egy halálra sebzett nép meglepő szemléletre rándulása. Ezért volt örvendetes, hogy ezek a sejtek oly gyors szaporodásnak indultak, s ezért volt fájdalmas, hogy későn.” Ebben a gondolatban a kulcsszó a nemzet. A mozgalomnak s Illyésnek fő törekvési iránya és célja, hogy a falu népét s a parasztságot a magyar nemzettestbe beemelje. A magyar paraszt, akit a főúr lenéz, a polgár „nem ért szót” vele (Márai), a munkás pedig, bár elfogadja szövetségesének, hatalomra jutva megfosztja szabad akaratától és ősi létfeltételeitől, ez a népi televény, minden történelmi idők magyar — és európai — erőforrása és létalapja-élet- tartaléka, ennek az irodalom révén lesz alakító és akarati értelemben is a nemzettest élő szövete, tudatosult és tudatosított részereje. Ugyanezért szól Németh László a „minőség” forradalmáról, míg Illyés közvetlenebbül a népi valóság forradalmán dolgozik. Különösen az államfordulat óta hajlamos vagyok némely írónk alapvonásában valamiféle „létfilozófiai” törekvést látni. A pontosan meglátott tényeknek és életerőknek elvont s mégsem spekulatív, ontológiailag is érvényes értelmezését oly célból, hogy ne csupán a lényegük-értelmük váljon nyilvánvalóvá, hanem a valóságfunkciójuk is, az életünkben való hatásuk és érvényük, jövőképességük. Fábry Zoltán aktivitását láttam ilyennek kisebbségi életünkben, s most Illyés Gyulát az egyetemes magyar életben, mint ahogy Németh László művét is. A társítás természetesen önkényes, ám számomra nagyon is értelmezhető! Vannak írók, akik — anélkül, hogy olvasóik tudatosítanák — képesek néven nevezni és elvontan megfogalmazva felmutatni azokat a romboló vagy építő erőket, azon tudatosuló érdekeket vagy metafizikus ösztönöket, amelyek létünk mélyén munkálnak s a valóságot alakítják. Végső soron az emberi-nemzeti sorsot formálják, irányítják, befolyásolják. A dolgok természetéből következik, hogy a népi irodalom gondolata és falukutató munkája eszmeként működött, a politika törésvonalai mentén fejlődött és nagy hatású nemzeti erőként hatott. A Magyarokra fordítva a szót, a könyv tartalma napi feljegyzések, rendszertelen naplójegyzetek, alkalmi meglátások és időszerű gondolatok, élménytörmelékek. Közös jegyük, hogy arról szólnak: „mit jelent magyarnak lenni.” Fentebb vázolt, egyéni „filozófia-elméletem” megvalósulását látom bennük. Hál’ istennek Illyés nem alkot spekulatív elméleti konstrukciót, nem dolgoz ki gondolati rendszert, folyamatosan életérzését és szellemi érzékelését közvetíti. Ezért költő, aki bölcseleti adottságokkal rendelkezik. Az életet figyeli a maga bonyolult és ellentmondásos mivoltában, a valóság jegyeit kutatja, „nyomozva utánuk” (Mészöly Miklós), jegyzeteli az emberi sorsokat és a magyar lét benső építkezésének és külső veszélyeztetettségének a tényeit
