Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Duba Gyula: Illyés (esszé)
Illyés Születésének 100. évfordulójára Neve immár fogalom, a huszadik századi magyar történések egyik nagy alakja ő. Műve fontos értékirányzat, jelentősége nő, mint minden szellemiségé, aki a magyar élet számára mértékadó és iránymutató lehet. Üzenete klasszikus hagyományaink közé sorakozott, amelyek népi-nemzeti erőforrásainkat jelentik. Mostanában egy érdekes és értékes könyvet olvasok, a címe: Mi a magyar? A Magyar Szemle Társaság adta ki 1939-ben, Szekfű Gyula szerkesztésében. Tizenhárom szerző (Babits Mihály, Eckhardt Sándor, Keresztury Dezső, Kodály Zoltán, Ravasz László, Zolnai Béla és mások) szakmai érdeklédésük területén keres választ a kérdésre: mi a magyar? Illyés Gyula szerzőként nem szerepel, ám hivatkozási alapként jelen van, Magyarok című könyvét többen említik. Keresztury Dezső bizonyos választ is talál nála az alapkérdésre: „A magyar az, akinek a jellemzésére azt mondhatjuk el, amit a tökéletes emberről gondolunk.” Illyés tehát az igaz magyarság eszményét a tökéletes emberséggel azonosítja. Figyeljük meg, hogy a könyv nem úgy teszi fel a kérdést: ki a magyar?, milyen a magyar?, mi a jellemzője? A fogalom jelentését kutatja, külső jegyeit és belső lényegét vizsgálja: mi a magyar? Mint minőség, érték, eszmény? Illyéshez visszatérve megjegyzem, hogy amikor róla szólunk, mintha a feltett kérdést bogoznánk, közvetve megválaszolnánk. Olvasmányaimra emlékezve úgy érzem, engem Illyés aránylag későn érintett meg. Kézfogások című verseskönyvével (1956) találkoztam, különösen olyan versei tetszettek, mint a Szekszárd felé vagy A reformáció Genfi emlékműve előtt. Később a Puszták népéi módfelett élveztem. Közeli rokonság, mintha a nagyapáim világáról olvasnék! Aztán a Hunok Párizsban, Petőfi, Ebéd a kastélyban! Elemi erővel azonban, benső szükség és az idő szerencsés pillanataként, a Hajszálgyökerek című gyűjtemény (1971) hatott rám. (Érdekes, Fábryval való, igazi találkozá- som-azonosulásom is jóval az első olvasmányélmények után történt, a Kúria, kvaterka, kultúra című kötete okán, megéreztette velem a szlovákiai magyar irodalom szellemi autonómiáját és a kisebbségi író valóságérzékelését, írnom kellett róla, mint később a Hajszálgyökerekről.) Illyés könyve olyan szellemi képet sugallt, amely hallatlanul változatos, sokszínű és gondolatgazdagság, szellemi íve a földtől az „égig” ér, mégis egységes s érezhetően magyar. Nem csak a nyelv okán. Mint amikor mesteri karnagy vezényletével egy hatalmas kórus énekel. A karnagy az író szellemisége, lelkülete! De ez így pontatlan, magyarázatra szorul. A titok nyitja Illyés prózájában rejlik. Vessük össze Veres Péterével! Utóbbi prózája tárgyilagosan leíró, mindenre kiterjedő. Szociológiai természetű, a valóságelemek összességét akarja birtokolni. Szélesen áradva, apró részleteket sodorva hömpölyög, mindent magába fogad, nem tömörít. Érezhetően a legparányibb vonásokat is, mindent el akar mondani, amit a Duba Gyula
