Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Juhász Ferenc: A bekerítő halottak (vers)
A bekerítő halottak deres írással, kő-jajban, márvány-dermedésben! Gyula! Gyula! Ne hagyjuk el egymást, mi vigyázzunk! Legyen irgalmatlan mosolyunk és gyászunk! Legyen irgalmatlan létben-hitünk megmaradása! Legyen irgalmatlan elmúlásunk várakozása! Vigyázzunk a hitre, szerelemre, világegyetemre, indigókék-kezű, indigó-kék arcú holttetemre, akinek feje, mint gyűrt, szelvény-szeletes szögletű indigó-zsák, lila papirhártya-szoborfej, hajtogatott, gyűrt, puha kék halál-ország. Vigyázzunk életre és halálra, hogy megmaradjon legalább dühödt hitünkben az ország és az asszony! És nem szabad, hogy megaláztassunk: ha megalázunk. És nem szabad, hogy megaláztasson tiszta gyászunk. És nem lehet, hogy lét-termő hitünk a halálon virrasszon. Mert bennünk hisz, aki hinni tud még: a Jövő-Ország és nem lehet, hogy ki ne mondjuk végzete gyönyörű sorsát e kicsi népnek, e csöpp hazának, e mézlő édességnek, e vigasznak és gyásznak, a szóban, a kimondható jóban, a kimondhatatlan adóban, ha már a szóban, a csak-folytathatóban: e mézelő népre, virágpor-kegyességre, a boldogra, szegényre, a reménytelen-szépre, az örömre, a gyászra, virrasztásra, halálra, hitre, megmaradásra, a rettegő reményre, a remény-rettegésre, az eszméletlen-szépre, az eszméletben szépre, a gyászra és a fényre, veszélyre és a vészre, halálra, öldöklésre, a gyűlöletre, késre, döglésre, szenvedésre, a gyűlölködő égre, hazátlan megvetésre, sírásra, nevetésre, lehetetlen reményre, a feketében fényre,
