Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Pomogáts Béla: Költő és nemzet (esszé)
Pomogáts Béla nemcsak az irodalomban esedékes, hanem a társadalomban is, sőt ott esedékes először és igazán. Sétálhatok tovább itt is az avantgardista szabad gondolattársítások négy fala közt? Nem volt könnyű kitörnöm, nemcsak a helyet tartottam — tartom ma is — emelkedettnek, hanem az ajtókat is én falaztam be. Akkor ismerkedtem meg igazán egy fiatal költő rendkívüli irodalmi kísérletével és forradalmiságával, Petőfiével. »Hazát kell nektek is teremteni!« — nagyjából ez volt a bűvige a falak ellen.” NÉPI ÍRÓ EURÓPÁBAN A „népi író” küldetéséhez, feladataihoz ilyen módon Európa, a nagyvilág felől érkezett el. Fejlődésének, pályájának erről a sajátosságáról beszélt abban a nyilatkozatában is, amelyet 1967-ben a rádiónak adott. „Elmondhatom nyugodtan — jelentette ki —, hogy elmém, gondolkodásom, de még nyelvhasználatom is a Sorbonne környéki Párizsban alakult ki. Azaz teljesen nyugat-európai, nem akarom nagyon hangsúlyozni, de éppenséggel internacionalista, nemzetek fölöttien humanista-szocialista szemmel tudtam nézni már ott, Franciaországban a franciaországi problémákat csakúgy, mint az európai problémákat. Ide értve a magyar problémákat is. Abban az időben volt nagy sikere André Gide afrikai utazási naplójának. André Gide, a legelőkelőbb francia író útra kelt tanulmányozni az afrikaiak életét. Nékem éppen akkor lehetőségem nyílt, hogy visszajöjjek Magyarországra. Fölcsillant előttem is egy írói útinapló. Nekem is van egy világrészem, egy tanulmányra érdemes tájam. S milyen sok előnyöm a fölfedezéshez. Kitűnően beszélek magyarul, ismerem a magyar társadalom mély rétegét: a magyar vidéket. Milyen érdekes írói feladat lesz az, ha visszamegyek a szülőföldemre és azt megnézem európai szemmel, hogy ott milyen állapotok vannak; hogyan is él egy boldogtalan, halálra gyötört nép, nem Afrikában, hanem Európában. így jöttem vissza még fiatal fővel, huszonhárom és fél éves koromban Magyarországra.” A Puszták népe és a Lélek és kenyér így igazodtak az európai irodalomnak azokhoz az áramlataihoz, amelyek a haladás és a civilizáció hatókörén kívül maradt népek felfedezését és vizsgálatát tűzték ki célul. A hazai szociografikus irodalomnak, „falukutatásnak” volt tehát egyféle általánosabb, mondhatnánk, világirodalmi gyökérzete is: eredményeiben öltött testet az a dokumentációs irodalmiság, amely a húszas években indult és a második világháború után egészítette ki aztán általánosabb érvénnyel és szélesebb körben a hagyományos, ún. „fikciós” műfajokat: a regényt és az elbeszélést. Illyés, mint idézett nyilatkozata tanúsítja, mindig az egyetemes eszmények felől közeledett a nemzet problémáihoz. „Ha tehát úgy éreztem — mondta —, hogy ezekről kell hangot adnom, egyáltalában nem mint valami soviniszta vagy nacionalista..., egyáltalában nem a saját magyar anyanyelvű közösségem iránti pártossággal csinálom. Hanem nagyon is európai nagy elvekhez és eszmékhez való ragaszkodásból.” Népisége így forrott össze a társadalmi haladással, a parasztság szociális felszabadításának ügyével. A népi írók mozgalmának nem mindig egyszerű története során Illyés mindig a bal oldalon foglalt helyet, s mindig következetes bátorsággal képviselte a demokratikus
