Irodalmi Szemle, 2002

2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Pomogáts Béla: Költő és nemzet (esszé)

Költő és nemzet

eszköze is volt. Általa illeszkedhetett be a forradalom, a haladás és a szabadság híveinek nemzetközi testvériségébe.

Valójában tehát nem kulturális igényei következtében mártózott meg a „második nyelv" közegében, inkább az emberi emelkedés, a felszabadulás vágya miatt. Hála a második nyelvért című esszéjében így beszélt erről: „Anyanyelvemet erős tájszólással tanultam meg beszélni. Egy igen, ahogy én ejtettem, nemcsak vidéki, hanem rögtön pusztai voltomat is leleplezte: azt, hogy a parasztságnak is a legalja rétege a világom. Holmi négerbőr volt ez rajtam, sárga csillag. Franciául azért kezdtem tanulni, hogy megszólalhassak. Mert ez a szóejtésemre ütött bélyeg hovatovább teljesen a szavamat vette. Azt fundáltam ki, hogy franciául majd nem vevődik észre, hogy pusztai vagyok. Legfeljebb az, hogy magyar. S mint ilyen is elvegyülök a franciát nem franciás akcentussal beszélő milliók egyenrangúságában. Tehát — ellentétben másokkal — nem nemzeti elszigeteltségből akartam kitörni, hanem egy osztályéból. S nem is a franciák közé vágyom elsősorban; szabad levegőre.”

A párizsi évek valóban felszabadító hatással jártak (Illyés később a Hunok Párizsban című életrajzi regényében számolt be róluk). A Párizsba került fiatal magyar a nemzetközi ifjúmunkás mozgalom és a francia avantgardisták között nevelődött. Politikai vitákra járt és szürrealista folyóiratok alapításában vett részt. Eluard-ral, Reverdyvel, Tzarával, Bretonnal, Aragonnal, Crevellel, Desnos- val, Cocteau-val, Malraux-val ismerkedett és barátkozott. Francia verseket írt. Aztán ahogy hazatért, egyszerre mindez megváltozott: a szürrealizmus franciás szellemű hívéből a népi írók mozgalmának egyik alapítója, szervezője lett. Ha előbb a francia vonzalmakat érezték rejtélyesnek, most e hirtelen átalakulást. Pedig Illyés hazai metamorfózisa legalább annyira természetes volt, mint kapcsolata Párizzsal és a „második nyelv”-vei. Ha e kapcsolatot a felszabadulás vágya alakította ki, az „átalakulás”-t az elkötelezett szolgálaté. A költő maga többször vallott e rejtélyesnek látszó metamorfózisról.

E vallomások egyszerre magyarázzák a költői vállalkozás és poétika átalakulását és Illyés nemzeti hivatástudatának európai, bátran mondhatjuk, egyetemes távlatát. 1945-ben írt Újabb szellemi front? című írásában így világította meg a hazatérés és a költői átalakulás körülményeit: „Magam Párizsból jöttem meg, Párizshoz szokott szemmel, nyugat-európai igénnyel az igazság és az — irodalom iránt. Az én megdöbbenésem az volt, amikor szülőhelyemen, a pusztán körültekintettem. Egyénileg nem vittem valami fájdalmas emléket innen, s kint ez a fájdalmas emlék — mint minden emlék

— még szépült is. De ez az új szem most csupa iszonyatot látott. A nyugat-európai szemlélet, elsősorban a társadalmi szemlélet (amely kint a szabad munkásmozgalomban még külön élességet is kapott) fényszóró módjára fedte fel a sarkokat, az addig — itt megszokott — jelenségeket, a megszokott félhomályba húzódó összefüggéseket. Nem ismertem a hazámra. Csak négy évig voltam távol — tizenkilenc éves koromtól huszonhárom éves koromig —, de épp ez az idő a legdöntőbb az ember életében, ez az igazi fejlődés — az állásfoglalásig való fejlődés — ideje. Akkor nem tudtam, csak most visszakövetkeztetve merem kimondani akkori érzésemet, a döntő elhatározást: áruló lennék, ha csak író akarok lenni. Az újítás, a merészség