Irodalmi Szemle, 2002
2002/10 - IRODALMI NOBEL-DÍJ - Öllős Edit: Duett a dadával (gondolatszilánkok)
Öllős Edit Az örök kétely Áramszünet kellene a létbe meg az is talán, hogy Isten visszavonja, amit elkövetett. — Hogy milyen rokkant tud lenni a nyár! Lóg az ember azon a bizonyos pókhálón, és naponta elhiszi, hogy leszakad. Csak rendszeresen átértékelt emlékek vannak meg ködös jövőkép. A jelenről megfeledkezik. Ja, és tobzódnak a kérdőjelek! „Szabadság” Óráról órára halogattam magamat, s mire „józan észbe” kaptam (avagy újra tudtam tervezni), Isten kinevetett. Én meg csak szégyenkeztem... — „Ha már írni sem lehet, hogy van esély a túlélésre?” — valami ilyesmit írtam egyszer, s hányszor éltem már túl azóta halálomat, de hányszor! Még mindig lehet, még mindig van esély, még mindig „semmi baj”! Majd ha egyszer tényleg begörcsölök, akkor... De az még várat magára! Azt nem hagyom, hogy megéljem! Variációk válságra 1. Továbbfűzni az alig elkezdett gondolatot, aztán mire pont kerülne a végére, megrémülni magamtól... 2. Tavasszal feketébe öltözött a világ, a lelkem szivárványszínű volt (és túlsúlyos), fizikailag pehelysúlyúbbnál is pehelysúlyúbb lettem. Aztán telt-múlt az idő (meg a gondolat), időérzékemet elveszítettem, mintha történt is volna egy s más... A szikrák csak befelé pattogtak.
