Irodalmi Szemle, 2002
2002/10 - IRODALMI NOBEL-DÍJ - Öllős Edit: Duett a dadával (gondolatszilánkok)
Duett a dadával Nyári depresszió Mintha könnyebb lenne az egész világot megváltani, mint a magamét... Feladat Beismerni a félrelépéseket. Vállalni a következményeket. Csak a véleményekkel nem érteni azonnal egyet! Nyár 2002 Júniustól augusztus végéig saját csapdámban vergődtem. Nem tudtam, kikerülök-e belőle saját erőmből... Szeptember elején jöttem rá, hogy már kint is vagyok! És nem is kellett sokat tenni, csak újra megtanulni mosolyogni, látni és hallani. Nemcsak a fájdalmat (akarni) érezni! Magamhoz Látszólag még nyár van. Csak a szellő... Ez már (vagy még?) nem „az igazi”... Mikor „igazi” a szellő? Ha úgy csap arcul, hogy kéjesen beleborzongol, és érzed, kezdődik (illetve folytatódik) a „végső visszaszámlálás”! Mert tudod, nem lehet már sok hátra... Nem tetszik ez senkinek, neked a legkevésbé! Hát miért csinálod?! Nem unod még mindig valakire vagy valamire fogni magadat?! Hát te be tudod népesíteni világodat — és kész! De legfőbb ideje már meghódítani magamat... Aztán újra faképnél hagyni?! Ebből sem kérek, köszönöm! Nincs más választásom... Igen, legalább Istennel szemben ne legyenek már előítéleteim! Vallomás Hogy a gondolatnak mekkora hatalma van! Engem legalábbis már x éve ural, és egyre jobban hatalmába kerít... Számvetés Csupa labirintus és zsákutca. A magány csillagszórós és szívhasogató. (Meg ami közte van.) Az érintések félreértettek. A kínok szánalmasak és nevetségesek. Tömegnyomor egy lakatlan szigeten. Nem lehet mást tenni, mint kalapot emelni a megnyomorított lelkek előtt. Csak azt nem tudni (?), a magaméval mit tegyek. Üresjárat Fél almát reggeliztem. Aztán legyekkel csatáztam. Később szúnyogokkal. Közben mintha elfelejtettem volna, hogy vagyok...
