Irodalmi Szemle, 2002
2002/10 - IRODALMI NOBEL-DÍJ - Török Elemér: Vénasszonyos szeptemberi nyár (vers)
Török Elemér Vénasszonyos szeptemberi nyár Hűvös szél terel komor felhőket, megnyűanak az ég csapjai, apró kicsi tócsákba gyűl a víz, locsogását fent is hallani. Mintha egy óriás keze rázná a fákat: ősz ez a javából, pedig még csak október kopogtat, s hull zizegve a levélzápor. Az ablak előtt állok és nézem, hogy sűrűinek az esőcseppek... Lent az utcán, szinte senki se jár, a felhők egyre sötétebbek. A villámló ég olyan, minthogyha szervezett tűzijáték lenne, ahol megannyi petárda robban a fenséges ünnepi este. Feleségem még alig ocsúdva, félig álmosan áll mögöttem, majd hirtelen átölel sikoltva... az ég ágyúja nagyot dörren. Néhány perc, s elcsendesül minden, az eső is épp, hogy csak szitál, tisztul s kékül az ég; kisüt a nap... minden oly megadóan szelíd már...
