Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Popély Gyula: Szellemi kútmérgezés — farizeusi szemforgatással

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

A magyar államalapításra a szerző nem sok szót veszteget, de azt azért megemlíti, hogy 907-ben a magyarok „Bratislava” mellett katonai győzelmet arattak a kelet-frank seregek felett, és ettől kezdve „Rémeivé váltak egész Nyugat-Európának”. (19. old.) István királyunk államszervezete pedig létre sem jöhetett volna a szlovákok közreműködése nélkül, mivel csakis az olyan „ősi szlovák nemzetségek”, mint például „Hunt és Poznan” (sic!) támogatták őt ebben a törekvésében. (20. old.)

A középkori Magyarország történetének ábrázolásánál többek között arról értesülünk, hogy IV. Béla királyunk 1241-ben a mai Kelet-Szlovákiában vívta nagy csatáját a tatárokkal. (26. old.) Nos, köztudomású, hogy a Muhi puszta a mai Magyarország területén található. Az ország etnikai összetételére vonatkozóan a szerző magabiztosan kijelenti, hogy a 14. században a nem magyar népek alkották az ország lakosságának többségét, konkrétan a horvátok, szlovákok, szerbek, rutének, románok és németek. (28. old.) A 15. században a Hunyadiak korában pedig „Szlovákia Jiskra uralkodása alatt önigazgatási egységet alkotott, hasonlóképpen, mint Csák Máté idején”. (29.old.) Talán mondanunk sem kell, hogy a szerzőnél Csák Máté Matúš Cákként jelenik meg. Werbőczi István Štefan Verböciként, Dózsa György pedig a Juraj Dóža nevet kapja. (29-31.old.) Persze, Mátyás király az Academia Istropolitanát „Bratialava” nevű városban alapította, a 16. században pedig született egy költő Zólyom várában, Valentín Balaša, aki „verseit latinul, szlovákul és magyarul írta”. (32. old.) Talán sejtjük, hogy Balassi Bálintról van szó, szlovákká átmázolva.

A magyar nevek írásánál a szerző - amint azt bemutattuk - nem csupán az érintettek keresztnevét fordítja le szlovákra, hanem családi nevüket is szlovákosítja. így lesz Bocskai Istvánból Štefan Bočkaj, Wesselényi Ferencből František Vešeléni, Rákóczi Ferencből František Rákoci, Pázmány Péterből Peter Pázmáň stb. A Zichy család Ziči, az Illésházy Ilešházi, a Batthyány Baťáni névre torzítva szerepel, bizonyára a szlovák-magyar kölcsönös megértés, tolerancia és megbékélés legnagyobb örömére. (34-35., 37. old.) Az pedig szinte természetesnek számít, hogy a szerző a középkori és kora újkori történelem tárgyalásánál is a trianoni határok között mozog. Számára a mai Szlovákia területe minden vonatkozásban és mindenkor Szlovákiát jelent Ugyanez vonatkozik a 19. és 20. századra is. Kossuth Lajos családja például — aki szerinte Budapesten (sic!) született - Szlovákiából, Turóc vármegyéből származik. (50. old.)

Helyszűke miatt nem áll módunkban kitérni a bemutatott könyv valamennyi „aranyköpésére”, néhány durva történelmi ferdítésre azonban mindenképpen rá kell még mutatnunk. A szerző a Magyar Tanácsköztársaság ellen 1919 áprilisában beindított román és cseh intervenciót egészen sajátos színben láttatja. „A Magyar Tanácsköztársaság rövidesen hadiállapotba került Romániával és Cseh-Szlovákiával, mivel azok hozzáláttak a megállapított demarkációs vonal megszállásához.”(98. old.) A románok és a csehek tehát jogszerűen jártak el, ezzel szemben a magyar csapatok „1919. május 20-án nagy katonai offenzívát kezdtek Cseh-Szlovákia ellen a Miskolctól Párkányig terjedő frontszakaszon”. És persze a magyar „betörés” Szlovákiának nagy kárt okozott, a szerző szerint pontosan 1 448 845 csehszlovák korona értékben. (99. old.)

A trianoni határokról a szerzőnek az a véleménye, hogy ugyebár az