Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Popély Gyula: Szellemi kútmérgezés — farizeusi szemforgatással

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

etnikumok kevertsége miatt lehetetlen volt a tiszta néprajzi határok megállapítása, és emellett még a geográfiai és gazdasági szempontokra is tekintettel kellett lenni. (101. old.) Azt azonban már taktikusan elhallgatja, hogy hatalmas határ menti színmagyar területek elcsatolására is sor került, illetve hogy az ún. geográfiai és gazdasági szempontokat mindig csakis az utódállamok előnyére és Magyarország hátrányára alkalmazták. A trianoni Magyarországon élő szlovákok számának megállapításánál elveti a magyarországi népszámlálási statisztikák adatait, mivel szerinte azok hiteltelenek. Ebben a vonatkozásban a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság 1946, évi „felmérését” tekinti irányadónak. Eszerint Magyarországon még 1946-ban is 453 000 szlovák élt. (102. old.)

Könyvében a szerző természetesen mindkét bécsi nemzetközi döntőbírói határozatról említést tesz, arról azonban egy szót sem szól, hogy itt Magyarország voltaképpen csak az igazságtalanul elszakított területeinek kapta vissza egy részét, békés úton, az európai nagyhatalmak, sőt a Szovjetunió egyetértésével. (111-112., 114. old.)

A második világháború utáni évek ismertetése is tele van különböző ferdítésekkel. A csehszlovák kormány által kierőszakolt szlovák-magyar lakosságcseréről, a felvidéki magyarok tízezreinek Cseh- és Morvaországba történő deportálásáról, valamint az ún. reszlovakizációról a szerző teljesen hamis képet fest. A lakosságcserével kapcsolatban például leginkább azt tartja szükségesnek kidomborítani, hogy a magyar fél úgymond akadályozta annak sima lefolytatását, és az áttelepülésre jelentkező magyarországi szlovákokat sok esetben megfosztották munkahelyüktől, sőt ráadásul még környezetük megvetésének is ki voltak téve. A felvidéki magyarok tragikus csehországi deportálását pedig a következő szavakkal igyekszik „finomítani”: „Csehországi munkaerőtoborzásra a szlovákiai magyarok. között is sor került, részben önkéntes alapon, de kényszerítő eszközök alkalmazásával is.” A szégyenteljes reszlovakizációs kampány is szinte idillikus eljárássá szelídül a szerző tolla alatt: „A reszlovakizáció eredeti értelme az volt, hogy lehetővé tegyék Szlovákiában az elmagyarosított szlovákok visszatérését a szlovák nemzetiséghez” (128-129. old)

Mennyi farizeuskodás és nemzeti köldöknézés egyetlen, méghozzá a szlovák-magyar nemzetiségi közeledést és megbékélést szolgálni hivatott műben! Ez lenne a megfelelő módja ennek a mindenképpen időszerű és nemes folyamatnak? Hiszen ez a könyv nemhogy mérsékelné, hanem még jobban kiélezi a már amúgy is sajnálatosan elmérgesedett szlovák-magyar viszonyt.

Nem tudhatjuk, hányan olvasták és olvassák még el Szlovákiában Róbert Letz ismertetett könyvét. Mi a magunk részéről azt kívánjuk, hogy minél kevesebb olvasó forgassa ezt a kiadványt.

Végezetül szinte magától vetődik fel a kérdés: vajon tudják-e a Phare-pro- jekt, valamint a Pax Christi International illetékesei, hogy mire - és kiknek - kölcsönözték erkölcsi tekintélyüket, illetve minek a megjelentetését finanszírozták saját pénzalapjukból? Jóindulatúan feltételezzük, hogy fogalmuk sincsen róla.